Három újabb áldozata van a járványnak, 109 új fertőzöttet találtak
Emelkednek a számok.
Egy évek óta Magyarországon élő afgán nő szerint már akkor tudták, hogy vissza fognak térni a tálibok, amikor az Egyesült Államok tisztiviselői egy asztalhoz ültek velük. Aggódik a Kabulban élő rokonaiért, azt mondja, alig van internet és bevásárolni is életveszélyes az afgán fővárosban.
Bihari Ádám
Tettére nem tudott magyarázatot adni a rendőröknek.
hvg.hu
Amikor a fideszes képviselő rendőrt hívott egy társaságra júniusban, állítólag megígérték neki, hogy „ő lesz a következő”.
hvg.hu
A nap is süthet majd azért, újra melegszik az idő.
hvg.hu
A Le az Adók 75%-ával nevű mikropárt elnöke, a februárban az üzletnyitásokért tartott tüntetések szervezője is miniszterelnök-jelölt szeretne lenni, de ehhez attól a párttól kért támogatást, amelynek már megvan a saját miniszterelnök-jelöltje.
Elhagyta a C-17-es az országot.
hvg.hu
A Magyar Hang úgy tudja, hogy a magyarokért egy C-17-es gépet küldtek.
hvg.hu
A TASZ szerint a kormány propagandacélokra használja fel a gyermekvédelem témáját.
hvg.hu
A 22 éves férfi elmondása szerint napok óta készült a rablásra.
hvg.hu
Érzékenyen érinti a BME kollégistáit, hogy augusztus közepén szóltak nekik arról: a szorgalmi időszak első két hetében kollégiumi helyeiket kiadják a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkező zarándokoknak.
Egy társaság az udvaron szórakozott, amikor három másik ember is megjelent. A helyzet eldurvult.
hvg.hu
A kihozataluk pontos részleteit biztonsági okokra hivatkozva nem közlik.
hvg.hu
Májusig visszamenőleg 393 mintát nézett meg az NNK, 253-nál igazolták a delta variánst, ennek majdnem a fele az elmúlt két hétből származik. Halálos áldozatot mostanában alig követel a koronavírus, kedden viszont utoljára júniusban volt magasabb fertőzésszám, mint most.
hvg.hu
A háziorvosokat is bevonják a 12 évnél idősebb iskolások koronavírus elleni oltásába, puhul az eddig tervezett határidő, de az iskolák még nem kaptak tájékoztatást.
hvg.hu
Délutánra elvonul a vihar, de nagy károkat hagy maga után. Reggel a Dunántúlon, délelőtt és kora délután inkább keleten van esély zivatarra. 28 foknál több az ország legmelegebb részein sem lesz ma.
hvg.hu
A buszsofőr szerint ő és a buszt vezető társa is friss és kipihent volt. Nem tudja, miért következhetett be a nyolc halálos áldozattal járó baleset.
hvg.hu
A bíróság is engedélyezheti a titkos információgyűjtést, nemcsak az igazságügyi miniszter. A bírák 2010 óta egyszer sem utasították el a titkosszolgálatok kérelmét – derült ki Szél Bernadett képviselő közérdekű adatigényléséből.
Különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokkal vádolják a késsel hajléktalantársaira támadó férfit.
MTI