Dobszay János: Mohács kell
Ez a HVG hetilap ajánlója.
A sátoraljaújhelyi férfiak az évek alatt több millió forintot szereztek a kiszolgáltatott helyzetben lévő nőktől.
hvg.hu
Az oltási program szinte teljesen leállt, de minden más járványügyi mutató jó: az új fertőzöttek száma kicsivel, de alacsonyabb, mint egy hete, kevesebben vannak kórházban és lélegeztetőgépen, mint egy napja, és egy új halálos áldozat sem volt.
hvg.hu
Az oltásellenesek által terjesztett tévhitek és a lustaság is ott van a koronavírus elleni oltást nem kérők indokai között, újabban pedig már az is, hogy a védettségi igazolványra szinte sehol nincs szükség.
hvg.hu
Harmadik oltásra mindenképp szükség lesz a szakemberek szerint, de a kormánynak ennél jobbkor nem jöhetett volna, hogy Izraelben már elindult az emlékeztető injekciók beadása. Így egy pillanatig sem kell a Sinopharm hatékonyságáról beszélniük 60 év feletti oltottak esetében, mégis megvédhetik a kínai vakcinával oltott idősebbeket.
Bihari Ádám
Az éjszakai vihar nem mindenhonnan tudta elűzni a hőséget, de hamarosan jöhet a lehűlés.
hvg.hu
A családügyi miniszter az ATV-ben beszélt a járványügyi lépésekről, az Európai Bizottságról és a közösségi élet újraindításáról. Ma még nem született, de a hét végéig születhet döntés a harmadik oltásról.
hvg.hu
Tizenhat éven át volt parlamenti képviselő, 65 éves korában érte a halál.
hvg.hu
A Pulzus Kutató reprezentatív felméréséből kiderült, hogy a harmadik oltást a 60 év feletti válaszadók támogatták a leginkább.
hvg.hu
A 45 éves férfi nem tért vissza a VIII. kerületi otthonába.
hvg.hu
Az ügyészség is úgy találta, hogy a lemosható festék nem okozott kárt a külgazdasági és külügyminisztérium előtti járdában.
hvg.hu
A javuló járványhelyzet miatt sok katonát visszavontak az egészségügyi védekezésből, és hamarosan a határvédelemnél is jelentősen csökken a számuk, pedig nemrég még a szaktárca államtitkára és a kormányfő belbiztonsági főtanácsadója is fokozódó migrációs nyomást emlegetett a déli határon.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Mielőtt elkapták volna őket, 18 lakásba jutott be a fiatalokból és gyerekekből álló, besurranó tolvajcsapat.
hvg.hu
A 30 év körüli férfi sírgondozás közben esett össze. A menyasszonya megmentette az életét.
hvg.hu
A bliccelő utas 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott a szegedi villamosvezetőnek.
hvg.hu
Szerdán sokfelé eshet még ugyanolyan poros eső, mint amilyen a városban hullott az éjjel.
hvg.hu
Az állomány feltöltöttsége 88 százalékos a rendőrség szerint.
hvg.hu
Brüsszelnek közleményben kellett elmagyaráznia, hogy nem igaz, amiről a kormányfő beszélt korábban a pedofiltörvénnyel összefüggésben.
hvg.hu
Az ügyészek úgy látják, fennáll a bűnismétlés veszélye.
hvg.hu