Feljelentést tesz a közmédia a korábbi törvénytelen irányítás miatt
A közlemény szerint a közmédia tényleges irányítója a testületnél tanácsadói szerződéssel rendelkező Várhegyi Attila volt.
A közlemény szerint a közmédia tényleges irányítója a testületnél tanácsadói szerződéssel rendelkező Várhegyi Attila volt.
HVG
A miniszterelnök szerint a konstruktivitás ugyanakkor nem jelenti a magyar nemzeti érdekek védelmének feladását.
MTI
A kormányzat több mint száz szervezetet keresett meg közvetlenül vagy szakmai közvetítőkön keresztül.
HVG
A kormány társadalmi egyeztetésre létrehozott platformján, a most elindított Közhang oldalon először a közmédia jövőjéről lehet véleményt nyilvánítani. Nem csak adatvédelmi kérdések merülnek fel ezzel kapcsolatban, hanem az is, hogy hogyan keretezi majd a platform a világnézetileg megosztóbb témákat.
Az összeg 26 ezer forint lenne diákonként. A kérdésről társadalmi egyeztetés indult, a támogatást októberben folyósíthatják.
HVG
HVG
MTI
Egy nyáron egyik kórházból a másikba, állami és magánellátó között ide-oda irányított daganatos beteg ügye nyomán pattant ki az intézmény rendszerszintű működési problémáiról szóló ügy.
HVG
A tűzben megsemmisült egy húsz négyzetméteres faépület és egy tizenöt négyzetméteres lemezgarázs, a benne tárolt holmikkal együtt. A lángok kiskerteke is érintettek.
HVG
A Nobel-díjas fizikus döntését tiszteletben tartják, de a testület szerepére és működésére vonatkozó véleményével nem értenek egyet.
HVG
A helyi lakosok véleménye alapján szeretnének dönteni az esetleges szabályozásról.
HVG
Csak ha komolyan veszi a rendőrség a párkapcsolati erőszakot, akkor támogatja a VIII. kerületi közgyűlés az új kerületi rendőrkapitány kinevezését – értesült a HVG. A jelölt ugyanis a volt V. kerületi kapitány, akinek vezetése alatt megölték azt a japán nőt, aki korábban hiába fordult segítségért a rendőrséghez.
A halálos baleset okozásával gyanúsított 18 éves férfi nyomkövetőt kapott. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.
HVG
A férfi súlyos végtagsérülést szenvedett.
HVG
A múzeumot is üzemeltető Schmidt-féle alapítvány feladatait szeptembertől a Kulturális Vagyonkezelő Kft. veszi át.
HVG
A férfit kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.
HVG
Illetményemelés és preferált települési pótlék is szerepel a Belügyminisztérium javaslatai között, de konkrétumokat majd csak akkor árulnak el, ha a kormány már döntött róluk.
HVG
Gajdos László miniszter szerint a vezetők kiválasztása korábban gyakran ajánlás útján vagy ismeretségi alapon történt, ezért sok kiváló szakember nem tudta megmérettetni magát.
HVG
Velkey György államtitkár összefoglalta, milyen minőségi problémákról volt tudomása a Szijjártó-féle külügynek, amikor százmilliárdokért vásárolt – túlnyomórészt máig nem használt – kínai gépeket. A minisztérium feljelentést tett.
HVG
Frank Füredi arra hivatkozva távozik, hogy a munkáltató elzárta a pénzcsapot.
HVG
A munkálatok költségét a város állja, mert a kormány által létrehozott azbesztalapból még nem lehet pénzre pályázni.
HVG