A Jobbik-plakátok megrongálását nem lesik rendőrök a bokorból
 

A Jobbik-plakátok megrongálását nem lesik rendőrök a bokorból

Aki járja a magyar utcákat, annak nem lehet kérdéses: a Jobbik kormányellenes plakátjainak megrongálásában van rendszer. A rendőrség mégis rendre leveri a párt ez ügyben tett feljelentéseit. Más volt a hivatalos szervek ügybuzgalma és a fideszes politikusok véleménye, amikor a kormányzati plakátokat rongálták meg sorozatban.

Windisch Judit Windisch Judit









A gyerekek bűnhődnek a sofőr miatt elmaradt buszkirándulásért
 

A gyerekek bűnhődnek a sofőr miatt elmaradt buszkirándulásért

A rendőröket riasztó szülőt hibáztatja annak az iskolai kirándulásnak a szervezője, amely hétfőn maradt el, mert aggódtak a busz nem megfelelő gumiabroncsai miatt – derül ki a hvg.hu birtokába került levélből. A jármű végül rendben volt, csakhogy a sofőr jogosítványa lejárt, mégsem a buszt biztosító cég felelősségét vetették fel. Ezért anyagi okokra hivatkozva nem is pótolják a legjobb tanulóknak járó utat, vagyis az ostor végül a gyerekeken csattan.




Eladták a Centrál Színházat
 

Eladták a Centrál Színházat

50 millió forintért Puskás Tamás, a színház igazgatója veheti meg a belvárosi Centrál Színházat üzemeltető nonprofit kft.-t. Így döntött kedden a főváros tulajdonosi bizottsága – értesült a hvg.hu hivatalos forrásból.