Buszokkal szállították el a Kocson utcára tett kárpátaljai menekülteket
Augusztus végéig van szállásuk. Hogy utána mi lesz velük, azt egyelőre nem tudni.
Augusztus végéig van szállásuk. Hogy utána mi lesz velük, azt egyelőre nem tudni.
Azt írták, 2020 óta nincs kapcsolatuk a mutyikban az ügyészség szerint érintett céggel.
Maurer Dóra, Hegedűs D. Géza, Demszky Gábor, Iványi Gábor, Parti Nagy Lajos, Radnóti Sándor, Romsics Ignác, Spiró György és Závada Pál is tiltakozik.
A Semmelweis Egyetem klinikája utólag a Híradónak azt írta, ha a nő panaszai súlyosbodnának, készséggel ellátják.
Bolti eladó vette észre az áldozat segélykérését Kaposváron.
Szijjártó Péter és Lázár János is le fognak ülni a helyi, októbertől ellenzéki vezetésű önkormányzattal.
A képek egy részét úgy torzították, hogy brutális csonkítások látszódjanak rajtuk.
„Sem bűnt, sem törvénysértést nem követtem el.”
Rost szerint az Operaházban bosszúhadjárat zajlott ellene, Ókovács szerint ez nem igaz, hiszen több, nagyszabású fellépést is szerveztek neki. Állítja, hogy a szoprán politikai nézeteivel nem foglalkoznak.
A lezárás péntektől vasárnapig tart.
Emiatt 1-2 órával is megnőhet az utazási idő.
Szakértők borúlátóan ítélik meg Orbán Viktor nagy ötletét, hogy Magyarország az évtized végére az elektromos autókhoz szükséges akkuk harmadik legnagyobb gyártója lesz a világon. Viszont az érintett üzemek környékén élőket, illetve a természetet érintő következmények már most megmutatkoznak.
Takács Péter az üzeneteket nem hozta nyilvánosságra, de Magyar Péter elismerte, hogy járt a VIP-részlegen.
Az elkövető a tettéért egy év letöltendő börtönbüntetést kapott, de az ítélet nem jogerős.
Magyar Péter Takács Péter államtitkárt is megkérte, hogy tartson vele az újabb kórházlátogatásra, ő azonban egy hosszú üzenetben utasította vissza.
Egész Európában nő a vasúti balesetek száma 2020 óta. Magyarország idei adatai drámai mértékűnek mondható emelkedést mutatnak. HVG-Ténytár.
Két soltvadkerti fiatal ellopott mindent, ami az útjába került.
Bereczki Richárd Zsigmond ismeretlen helyre menekült.
Mellettük Baja Ferencre és Molnár Zsoltra is végrehajtandó szabadságvesztést, pénzbüntetést és vagyonelkobzást kért a Központi Nyomozó Főügyészség.