Czunyiné mellé ültették a Herman Ottó igazgatóját a kerekasztalnál
 

Czunyiné mellé ültették a Herman Ottó igazgatóját a kerekasztalnál

Zárt ülést tart a kedden megalakult Köznevelési Kerekasztal. Balog Zoltán emberminiszter az ülés előtt nem mondott semmi érdemit, csak felsorolta a közoktatásról zajló egyeztetés résztvevőit, köztük az iparkamarát, a honvédelmi tárcát, a nagycsaládosokat és a Magyar Művészeti Akadémiát.

hvg.hu hvg.hu





 

"A hátrányos helyzetet az iskola hozza létre"

A lázongó tanárok érzik a problémákat, de sokkal mélyebb gondjai vannak a magyar oktatási rendszernek, és egy lényegi pontjával ők sem mernek szembenézni. Nahalka István oktatáskutatóval készült interjúnkból kiderül, hogy az esélyegyenlőtlenség kérdésének félretolásával és az elhibázott centralizációval hogyan kanyarodtunk vissza a késő ötvenes évek szisztémáihoz.

Kálmán Attila Kálmán Attila


PSZ-bojkott mellett ma ül össze Balog kerekasztala
 

PSZ-bojkott mellett ma ül össze Balog kerekasztala

A közoktatás ügyeiről tartanak hétoldalú egyeztetést a köznevelési kerekasztalnál. A Balog Zoltán vezette kerekasztalra olyan, a témában nem túl kompetensnek tűnő szervezetek is meghívást kaptak, mint a Magyar Művészeti Akadémia vagy a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. A Pedagógusok Szakszervezete bojkottálja az eseményt.

MTI MTI


Véget ért a folyami halászat az országban, bajban a szakma
 

Véget ért a folyami halászat az országban, bajban a szakma

A halászati törvény módosítása januártól tiltja a folyami halászatot a természetes vizekben, ez egyben egy teljes szakma ellehetetlenülését is jelenti. A halászok Szeged mellett tiltakoztak hétfőn, hogy jogszabályi változásokat érjenek el, illetve kárpótlást várnak megélhetésük ellehetetlenülése miatt.

hvg.hu hvg.hu




Titkolják, vág-e disznót Orbán Viktor
 

Titkolják, vág-e disznót Orbán Viktor

A 2009-ben készült disznóölős imázsvideó óta nem tudhatjuk biztosan, böllérkedik-e a miniszterelnök. Havasi Bertalan sajtófőnök sem segít eloszlatni a homályt.

hvg.hu hvg.hu



Meghalt a volt pécsi alpolgármester
 

Meghalt a volt pécsi alpolgármester

Ujvári Jenő 76 éves volt. A pécsi polgármesteri hivatal közleménye szerint a szakember a helyi közművelődés irányításának és fejlesztésének meghatározó személyisége volt.

MTI MTI