A momentumos Soproni Tamás nyert a VI. kerületben
73 százalékos feldolgozottságnál közel 40 százalékponttal előzi a fideszes Kovács Balázs Norbertet.
73 százalékos feldolgozottságnál közel 40 százalékponttal előzi a fideszes Kovács Balázs Norbertet.
A Tisza Párt eredménye harminc százalék felett 40 százalékos feldolgozottságnál.
Vágner majdnem 10 százalékponttal vezet több mint 97,62 százalékos feldolgozottságnál.
Pokorni Zoltán kiszemelt utóda, Fonti Krisztina látványosan lemaradt az MKKP elnöke mögött.
A volt miniszterelnök-jelölt a szavazatok 92,16 százalékos feldolgozottságánál 17 százalékponttal vezet fideszes kihívója előtt.
Hat óra alatt majdnem egyhavi mennyiségnek megfelelő csapadék hullott le a folyó vízgyűjtő területén.
Budapest három szomszédos belső kerülete nagyon lemaradt, vidéken Hajdú-Bihar megye lett az utolsó -– mármint a 18:30-as részvételi adatok alapján.
Bármilyen eredményt is érünk el ez ellen a hatalom ellen ilyen versenyhátrányban, az szép lesz – jelentette ki a Tisza Párt alelnöke, aki a jövő héttől a közösségépítésre összpontosít majd.
A közvélemény-kutató szerint a Fidesz 11, a Tisza Párt 7-8, a DK 1-2, a Mi Hazánk 1 mandátumot szerez majd meg.
Állítja, hogy a DK-hoz való közeledés az oka a kilépésének, annak nincs köze a választásokhoz.
Már majdnem 4,5 millió ember szavazott.
Elképesztő csatát hozott Budapesten Karácsony Gergely és Vitézy Dávid összecsapása, Győrben a Fidesz elbukott, Miskolcot azonban visszaszerezte. És ez csak néhány a vasárnap nagy meccseiből. Az EP-be négy párt küldhet képviselőket, a nap nyertese pedig vitathatatlanul a Tisza. Vesztes sok van, a Momentumtól a Jobbikig, és okozhat még fejfájást az eredmény a Fidesznél is. Idézze fel a nap krónikáját és eredményeit a hvg.hu percről percre tudósításával. Ha pedig kommentárt is szeretne hozzá, nézzen bele a választási Szavazófülkébe is.
Már behozhatatlannak tűnik a részvételi aránynál Budapesten a XVI. kerület vezető helye és a VIII. kerület sereghajtó szerepe a 17 órás adatok alapján. Ugyanígy biztosnak tűnik, hogy a hátralévő két órában már aligha változik, hogy vidéken a megyék rangsorában Vas megye vezet, és Hajdú-Bihar mozgósított a legkevésbé.
A zivatarok helyenként rendszerré szerveződhetnek.
Egész estés élő adással készültünk az EP- és önkormányzati választásokra: vasárnap este mutatunk minden eredményt és adatot, ott vagyunk a helyszíneken, követjük a beszédeket, és azonnal elemezzük a látottakat, hogy a sorsdöntő választások egyetlen pillanatáról se maradjon le! Csatlakozzon a HVG kollégáihoz és Ésik Sándorhoz a YouTube-on vagy a Facebookon!
A 2019-es EP-s és önkormányzati választások részvételi adatait továbbra is jelentősen túlszárnyalva, 17 óráig országszerte a választóknak már több mint fele, 50,69 százaléka adta le a voksát.
Az talán nem meglepő, hogy a fideszesek nyolcvan százaléka így vélekedik, az azonban érdekes, hogy hangsúlyos ez a vélemény a DK–MSZP–Párbeszéd és a Tisza Párt szavazói körében is.
Van, ahol egyetlen polgármesterjelöltként Rogán Antal testvérének nem kell izgulnia, máshol azonban nagyon is számít, hányan mennek el szavazni, és hogyan oszlanak meg a voksok – például a győri hét polgármesterjelölt között. Hódmezővásárhelyen magas, 50 százalék feletti volt már 15 órakor a részvétel, Budapesten, Józsefvárosban viszont ugyaneddig a szavazók harmada mozdult csak meg.