Videó: Ruszin-Szendi Romulusz elmagyarázta, hogyan dobták a Dunába a betonkockákat
A honvédelmi miniszter szerint hajóval nem lehetett volna a Duna kijelölt pontjára eljuttatni a betonelemeket Paksnál.
A honvédelmi miniszter szerint hajóval nem lehetett volna a Duna kijelölt pontjára eljuttatni a betonelemeket Paksnál.
HVG
Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
MTI
Elmélet és gyakorlati tudást is adnának.
HVG
Több mint tíz hektár terület ég Szeged és Algyő között, a lángok megfékezésén több település tűzoltói dolgoznak.
MTI
A tűzszerészek kezelik a robbanótestet.
HVG
A rendőrség továbbra is azt feltételezi, hogy a sofőr elaludhatott a volánnál.
HVG
A kulturális tárca lezárta az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet működését vizsgáló eljárását, és annak megállapításai alapján a múzeumvezető menesztését javasolta az intézmény fenntartójának, a Vidnyánszky Attila vezette Színház- és Filmművészetért Alapítványnak.
Felborult egy lengyel rendszámú turistabusz az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
HVG
A Duna előre jelzett apadásával szemben nőtt a vízszint az atomerőműnél, köszönhetően a beállított két 80 méteres bárkának.
HVG
Radnai Márk azt írta, azt ígérték a kampányban, hogy közösen írják majd a társadalommal Magyarország jövőjét, ehhez viszon folyamatos párbeszédre van szükség.
HVG
Mennyire ismerik Magyar Pétert és Orbán Viktort a külföldi fesztiválozók? Idézetes tippjátékkal jártunk utána.
100-ból 5 gyereknek kell újra járnia az elsőt, mert nem iskolaéretten kerülnek be az oktatásba.
HVG
A szárazság Európa más részein is erdőtüzeket okoz, lángokkal küzdenek például Spanyolországban, Franciaországban és Horvátországban is.
HVG
A Mi Hazánk Tóth Máté energiajogászt küldte Paksra Magyar Péter meghívására, de az ellenzéki párt szakértőjével azt közölték, hogy csak a pártelnököknek szólt a meghívás.
HVG
Az MVM egyelőre a mostani haváriahelyzetet kezeli, nem a végleges kármentesítés kezdődött meg.
HVG
A Mi Hazánk elnöke is megszólalt, miután Magyar Péter szombat délelőttre Paksra invitálta az ellenzéki pártok vezetőit.
HVG
Megkezdődött a bárkák irányított süllyesztése, és a szivattyútelepnél már egy centit emelkedett a vízállás, miközben a Duna fő ágában folyamatos apadás tapasztalható.
HVG
Ezen kívül döntenek az országgyűlési képviselők választhatóságának 12 éves időkorlátjáról, valamint az alkotmánybírók mandátumának korhatár miatti megszűnéséről is.
HVG
5000 tonna követ várnak szombaton Paksra, ám nagy szükség lenne további kőszállító teherautókra.
HVG
Az MKIF Zrt. visszautasít minden olyan állítást vagy értelmezést, amely azt a látszatot kelti, hogy jogellenesen jutott volna üzemeltetési vagy más feladathoz, vagy tevékenységével kárt okozott volna az államnak.
HVG