Minden vádpont alól felmentették az ajkai polgármestert
 

Minden vádpont alól felmentették az ajkai polgármestert

Felmentette az ajkai polgármestert a Veszprémi Járásbíróság. Schwartz Bélát azzal vádolták, hogy egy építőipari céggel fizettette meg az ajkai fociklub tartozását úgy, hogy fiktív szerződés keretében az önkormányzat fizette ki a céget. A bíróság minden vádpontban felmentette a polgármestert.

MTI MTI

Felmentették a nőt, aki magára hagyta az újszülöttjét
 

Felmentették a nőt, aki magára hagyta az újszülöttjét

Megismételt eljárásban felmentette a Győri Törvényszék pénteken azt a nőt, aki 2011-ben Cséren a mellékhelyiségben megszülte, majd magára hagyta gyermekét, aki emiatt megfulladt. A nő férjét és anyósát egy év hat hónap fogházra ítélték gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, amit három-három év próbaidőre felfüggesztettek.

MTI MTI


Nagyon kíváncsi az OLAF által vizsgált ügyekre az MSZP
 

Nagyon kíváncsi az OLAF által vizsgált ügyekre az MSZP

Az MSZP ismét azt kérdezi a Legfőbb Ügyészségtől: milyen korrupciógyanús ügyekben kérte az Európai Unió csalásellenes hivatala a magyar ügyészség vizsgálatát, indult-e eljárás ezekben az ügyekben. A szocialista Lukács Zoltán pénteken közölte: Rogán Antalnak is ki kell állnia, és el kell mondania, mi történt az általa vezetett V. kerületben éveken keresztül.

MTI MTI

A Fidesz egy tanárral törné meg a Jobbik lendületét Tapolcán
 

A Fidesz egy tanárral törné meg a Jobbik lendületét Tapolcán

Egy ajkai pedagógust indíthat a Fidesz a tapolcai választáson – értesült több forrásból is a hvg.hu. A kormánypárt kezére játszhat, hogy a kerület egy részében a Jobbik, másik részében pedig az MSZP erős. Ennek ellenére a Fideszben a radikális ellenzéki párt előretörésétől tartanak.

MLF MLF