Alföldi Róbert bepereli a Tisza Világ alkalmazással őt összefüggésbe hozó újságokat
A rendező tagadja, hogy letöltötte volna az alkalmazást, így az adatai sem szivároghattak ki onnan.
A rendező tagadja, hogy letöltötte volna az alkalmazást, így az adatai sem szivároghattak ki onnan.
HVG
A műanyag tárgy bedobója ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett állatkínzás miatt tettek feljelentést. Ez már nem az első eset.
HVG
Olvasónkat kedden hívták fel az Amarone közvélemény-kutatótól, ők azok, akik korábban azt firtatták, hogy Magyar Péter mennyire öntelt egy többfokozatú skálán, de most főleg budapesti témákról érdeklődtek.
HVG
Több közszereplő és újságíró regisztrációját is „leleplezték”.
HVG
A vizsgálatban részt vesz a nemzetbiztonság alá tartozó Nemzeti Kiberbiztonsági Intézet is.
HVG
A Tisza Párt voltaképpen csak az elmúlt 20 év ellenzéki politikájához képest új, a magyar történelemben volt már példa hasonló pártra, ahogy hasonlóan hosszú kormányzati ciklusra is.
Csizmadia Ervin
A kormányfő szerint az utolsó véréig kell harcolni a 3 százalékos hitelt nyújtó Otthon Start Programért, és nem szabad elállni az anyák adómentességétől sem.
HVG
A választások után kiigazítások nélkül megugorhat a költségvetési hiány.
HVG
Semjén Zsolt elvitte a Hilarion metropolitát szexuális zaklatással vádoló ministránsfiúval történt üzenetváltását a bizottsági ülésre, hogy bizonyítsa: semmi gyanút keltő nem került szóba.
A Tisza Párt elnöke szerinte elfogadhatatlan, hogy a kormánypropaganda nyilvánosságra hozta az adatszivárgás miatt kikerült személyes adatok egy részét.
HVG
Tucatnyi lehetőség közül válogathatnak a középiskola-választás előtt álló felvételizők az általános tanrendű gimnáziumoktól a technikumokon át a nemzetközi középiskolákig. Röviden bemutatjuk, melyik iskolatípus mit kínál a felvételizőknek.
Székács Linda
A jövő évi választáson induló volt momentumos politikus brutális fenyegetéseket kapott e-mailben, a helyi fideszes képviselőjelölt egyelőre nem határolódott el.
Túl rendőrös gondolkodásra vallana az, ha szankcionálnák azokat a betegeket, akik nem jelennek meg az időpontra foglalt egészségügyi vizsgálaton – mondta egy konferencián a belügyminiszter, aki tovább centralizálná az egészségügy működését, többek között egységes gazdálkodásban és az orvosok ellenőrzésében látja a fejlődés útját. Pintér Sándor bejelentette, hogy áthelyezik a kórházakból az otthagyott csecsemőket, továbbá teljesen szétválasztják a szociális ellátást a gyógyítástól.
HVG
Kapcsolati erőszak gyanúsítottjaként kezdeményezték a férfi letartóztatását.
HVG
A miniszter szerint a DK elnöke „hazug és aljas módon” vádolta meg. Dobrev Klára szerint Hankó Balázs inkább válaszolhatna néhány kérdésre.
HVG
Az igazságügyi minisztert kedden hallgatta meg az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága. A Nemzeti Jogtárba beépítik a mesterséges intelligenciát, minden megyébe jönnek az áldozatsegítő központok.
Cikkünk szerzője is azok között volt, akiket leszállítottak a határőrök a Szerbiába tartó buszról, így az újvidéki tiltakozásokra nem jutott el. De mivel nem először találkozott volna a szerbiai diákellenállással, így is meg tudja mondani, hogy mi a különbség a szerb és a magyar mozgalmak között.
Feledi Márton
A miniszter szerint a Tisza-applikációt érintő adatszivárgás a modern magyar politikatörténet egyik legnagyobb botránya.
HVG
Kövesdi Veronikával, Metz Rudolffal, Kende Péterrel és Stefano Bottonival beszélgetünk az Eötvös10 Művelődési Házban.
HVG
A „Beszélgetések Iványi Gáborral – Szószóló a hatalommal szemben” címmel nemrég a HVG Kiadó gondozásában megjelent interjúkötetben a metodista lelkészt egyebek mellett arról is kérdeztük, hogyan élte meg a Dankó utcai központjukban 2022. februárban tartott házkutatást. A közel három éve történteknek különös aktualitást ad, hogy az akkori események képezik az alapját az Iványi ellen a napokban „csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt” emelt vádnak. Részletek a könyvből.