A tiszások szerint Karácsony a milliárdos befektetőknek próbál kedvezni, ezért nem ment át a Sziget megmentéséről szóló javaslat
Magyar Péter pártja tartózkodott a szavazáson a Fővárosi Közgyűlésben.
Magyar Péter pártja tartózkodott a szavazáson a Fővárosi Közgyűlésben.
HVG
A kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd szerint Orbán Viktor zsenije főként abból áll, hogy egyre erkölcstelenebb és gátlástalanabb tud lenni, mint az ellenfelei.
HVG
Jelen állás szerint 2026-ban nem lesz fesztivál.
A lap forrása szerint a találkozó helyszíne még kérdéses, de az időpontja már fix.
HVG
A bosnyák hatóságoknak azt a fedősztorit adták elő, hogy egy Kovács István nevű férfit keresnek.
HVG
Egy hódmezővásárhelyi lakossági fórumon esett kísértésbe a miniszter.
HVG
Egyelőre még vizsgálják a repülőgép-baleset körülményeit, amelynek nyolc magyar áldozata van.
HVG
A Tisza elnöke szerint amelyik párt ezt nem teszi meg, az „Orbán Viktor és bűntársai hatalomban tartásán dolgozik”.
HVG
Az átvilágítás szerint túlárazták a kerületben az iratdigitalizációt és az utcaseprőgép-beszerzést is. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
HVG
Vascsővel és deszkával ütötte a 16 és a 15 éves fiú a férfit. A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, miután a rendőrök elfogták őket.
HVG
Az EU arra reagálva fogalmazna meg közös álláspontot, hogy a napokban héliummal töltött ballonok repültek be Litvánia légterébe Belarusz felől.
HVG
Mint mondta, a folyamat felgyorsítása érdekében a konzul is felvette a kapcsolatot a helyi rendőrséggel.
HVG
Nagyriportban mutatja be a HVG azt, hogy milyenek voltak a mindennapok a Szőlő utcai javítóintézetben, amelynek vezetője, Juhász Péter Pál a gyanú szerint mellékállásban nőket futtatott. Hét egykori dolgozó beszámolója alapján derül fény eddig nem ismert, megrázó részletekre.
HVG
Az izraeli miniszterelnök fia a kormányközeli Alapjogokért Központ meghívására érkezett Budapestre.
HVG
HVG
MTI
Este szavaz a közgyűlés arról, elköltenek-e százmilliókat a fővárosi közlekedési cégek, a gyógyfürdőket üzemeltető cég, a közműcég, valamint a vagyonkezelő gazdálkodásának vizsgálatára.
A zavart férfi többekkel összetűzésbe került, a rendőrök elfogták.
HVG
Meghatározó szerepet játszott az életében az avantgárd, ő pedig meghatározó szerepet játszott a médiakutatásban és a múzeumkritikában. A HVG 2012-ben készített portréinterjút a ma, 71 évesen elhunyt íróval, esztétával, médiakutatóval. Rá emlékezve közöljük újra a cikket, változtatás nélkül.
Dobszay János
Kelemen Zoltán
Nagy Feró békemenetes elszólásával nem az a baj, hogy tapló, hanem hogy pontosan kifejezi azt, amit a kormány viselkedése üzen: hogy a gondozásba került gyermek az ő szemükben gazdátlan jószág, akivel bárki kufárkodhat. Vélemény.
A Nemzeti Menet 82 percig vonult az Andrássy úton, a Békemenet 46 perc alatt ért át a Margit hídon.
HVG
A vállalkozó szerint nincs idejük, ha szerdán zöld utat kapnak, akkor is kapkodni kell.