Eltévedt a Tokaj Intercity, Nyíregyháza helyett Sátoraljaújhelyre indult
Az incidens miatt a kelet-magyarországi vasúti közlekedés egész péntekre felborult.
Az incidens miatt a kelet-magyarországi vasúti közlekedés egész péntekre felborult.
HVG
Novák Katalin és Varga Judit után „kikkel folytatódik a fideszes névsor? Zsolt bácsi és a többiek rettegjetek, mert eljövünk értetek!” – írják az újra aktív Facebook-oldalon.
HVG
Megbékélésmenet helyett Juhász Péter melletti kiállással készült vasárnapra a Puzsér Róbert-féle Polgári Ellenállás Mozgalom. Juhász Péternél csütörtökön razziát tartott az ügyészség, pénteken pedig tanúként hallgatták ki a Szőlő utcai javítóintézet ügyében. A tüntetésre megtelt a Kossuth tér, a tömeg három órán át hallgatta a felszólalókat a legvégén magát Juhász Pétert és a hangfelvételén szereplő Látó Jánost is.
HVG
A miniszterelnök azt mondta, lehetséges, hogy az oroszok is szeretnék befolyásolni a magyar belpolitikát, de Magyarország szuverén ország, ezért minden külső behatásnak ellenáll. Szerinte a homofóbia azután erősödött fel, hogy megjelentek a menekültek Európában.
HVG
A Demokratikus Koalíció vasárnapi kongresszusán bemutatták a párt 106 egyéni jelöltjét a 2026-os választásra.
HVG
Bár a második Nemzet Hangja nevű szavazási kampányát már teljesen online, egy applikáció segítségével szervezi a Tisza Párt, az aktivisták ezúttal is ugyanúgy kitelepülnek pultjaikkal a közterekre, mint tavasszal tették. Megnéztük, hogy van-e még értelme a klasszikus pultozásnak, kik azok, akik online akciónál is keresik a személyes találkozót, és mit gondolnak a szimpatizánsok magáról a szavazásról.
A miniszterelnök szerint a magyar családok megtakarításai rekordszinten lesznek.
HVG
Idén ötödik alkalommal rendezték meg a pécsi Pride felvonulást, ami a rendőri tiltás ellenére rekordszámú tömeget és egy maroknyi ellentüntetőt is vonzott. Eljött az Európai Parlament alelnöke, jogvédő szervezetek és emberi jogi aktivisták. A résztvevőket arről kérdeztük, hogy mit jelent számukra az egyetlen vidéki Pride-on résztvenni, és hol a helye a politikának az emberi jogi küzdelemben.
Forrás Antal
Martini Noémi
Sulyok Hanna
Semjén Zsolt Junghausz Rajmund állítása szerint azt mondta, hogy belátta, idáig valóban nem foglalkozott megfelelően a gyerekvédelem területével. Junghausz újabb posztjában arról is írt, hogy a politika alsóbb szintjein „összekeverik a lojalitást a pusztító szervilizmussal”.
HVG
Eddig három embert hallgattak ki gyanúsítottként, ők jelenleg is letartóztatásban vannak.
HVG
Az Andrej Babis vezette, populista ANO 35 százalékos támogatást szerzett.
HVG
Kinek ne jönne meg a kedve az ikszeléshez ezektől a plakátoktól?
HVG
Igaz, az ügyészség pénteken négy órán keresztül hallgatta Juhász Pétert, de Kocsis próbál biztosra menni.
HVG
Az első éjszakai felügyelet állítólag pozitív tapasztalatokkal zárult.
HVG
Közel négy év telt el a legutóbbi bejegyzés óta.
HVG
A Budapest Pride-hoz hasonlóan Pécsre is érkeztek európai politikusok, akik az uniós értékek jelentőségéről beszéltek. A néhány tucatnyi ellentüntetőt a rendőrök szinte végig távol tudták tartani a prideozóktól, de egy embert így is bilincsben kellett elvezetni.
HVG
Budapest polgármestere egy interjúban beszélt a főváros anyagi helyzetéről, az önazonossági rendeletekről, valamint arról is, mi a baj a Zsolti bácsizással.
HVG
Ez az a tüntetés, amit Juhász Péter szabadsága érdekében tartanak, akinél a napokban razziáztak a Szőlő utcai botrány ügyét vizsgáló nyomozók.
HVG