A Pécsi Ítélőtábla kimondta az utolsó szót: folytatódhat a hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indult pótmagánvádas eljárás Lukács Tamás, a végrehajtói kar egykori alelnöke ellen.
Orbán Viktor szerint „ha valami berepül Magyarországra, és nem hozzánk tartozik, mi lelőjük”. Ám ennek ellentmond több korábbi eset is, amelyek alapján a miniszterelnök állítása ezzel a kiegészítéssel lenne pontos: kivéve, ha orosz, vagy ha nem is találjuk.
„Jobban félnek tőlünk, mint a fogorvostól, pedig nem kellene” – mondja Ónody Péter proktológus. Sokan ugyanis csak akkor jelennek meg a szakrendelésen, amikor már komolyabb fájdalmuk vagy vérzésük van, pedig európai szinten lehangoló a magyar statisztika.
Százmilliós állami támogatásból épült Zalaszentgróton egy csarnok, amelyet többek között azért húztak fel, hogy ott közösségi programokat szervezhessenek, helyi gazdák javíthassák a gépeiket, és képzéseket tarthassanak. A gépjavító azóta sem működik, képzés sincs, de a tulajdonos egyesületek addig is szerveznek ott különféle programokat, a legutóbbin megyei KDNP-s politikusok és a Megafon influenszereként ismertté vált Nyerges Csenge is részt vett. A KDNP azóta törölte és módosította az eseményről beszámoló posztjait, a „kereszténydemokrata csapatépítőből” így lett „keresztény közéleti összetartás”, a szervezők pedig arról beszéltek, nem pártpolitikai eseményt tartottak.
Vácon tartott egészségügyi konferenciát a Tisza Párt pénteken, ahol Magyar Péter pártelnök először utalt arra, ki kaphat vezető pozíciót egy minisztérium élén. A tömörülés programjában szerepel önálló egészségügyi tárca, 30 milliárdos képzési programok, és a szakdolgozók bérrendezése is.
Egyszer már leszavazták, de kerülő úton újra próbálkozik a vizsgálóbizottsággal a Szőlő utca ügyében a DK, csakhogy a Fidesz az elmúlt 11 évben az összes ilyen ellenzéki javaslatot elgáncsolta. Vannak más ellenzéki ötletek is a témára, de a Fidesz feltárás helyett fenyegetőzik, pedig tisztázandó kérdés bőven lenne.
Hadházy Ákos szerette volna megtudni, hány fővel, mennyi pénzből és miért utaztak a közmédia munkatársai többek között Kínába, de egyik kérdésére sem kapott választ.
A magyar ember szereti a szabadságot – így emeli koccintásra a pálinkáspoharat választói felé a miniszterelnök úr. Vajon mit gondol, mit jelent a magyar embernek ez az alkoholba pácolt, összecefrézett, pálinkaüstben fonnyasztott szabadság?