Megtojatták a hegyvidéki turulszobrot Kovács Gergelyék – fotók
A polgármester azt írta, a kikelt fiókákat Hatvanpusztán helyezik majd el.
A polgármester azt írta, a kikelt fiókákat Hatvanpusztán helyezik majd el.
HVG
Az autó utasa a helyszínen életét vesztette.
HVG
Ahogy előre beharangozta, Hadházy Ákos közzétette videóját arról, ahogy besétált a kormányfő apjának „félkész” mezőgazdasági birtokára. Hosszan sorolja, mi mindent látott az ingatlanon, ahol végül csak a kertészekkel találkozott.
hvg.hu
Nemcsak vezet a Fidesz, de méréseik szerint a kormánypárt digitális honfoglalása és a bedobott Otthon Start program miatt ötről nyolc százalékpontra nőtt az előnye – olvasható a Nézőpont szerdán publikált közvélemény-kutatásában. Állítják, hogy Magyar Péter nyári országjárása nem növelte a táborát, és „sem a témákat, sem az üzeneteket nem találta” a Tisza. Orbán viszont a digitális honfoglalással elhúzott, így nem lenne kormányváltás, ha most vasárnap lennének a választások.
hvg.hu
Súlyos baleset lett Kaposváron a rollerezésből: egy lány akkorát esett az elektromos járművel, hogy életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A társai megpróbálták elrejteni a rollereket a kiérkező rendőrség elől, mert tudták, hogy szabálytalanul használták azokat. A sérült lány védőfelszerelést nem viselt.
hvg.hu
Előzetes letartóztatásban van, mégsem mond le mandátumáról a képviselő.
HVG
A kormányinfón kiderült, a magyar határ közelében lévő, magyar dolgozókat is foglalkoztató munkácsi gyár elleni rakétatámadás nem késztette arra a magyar kormányt, hogy bekéresse az orosz nagykövetet. Pedig korábban, más országok esetében ehhez Orbán Viktor kritizálása, a munkácsi turulszobor eltávolítása, vagy éppen Petry Zsolt kapusedző menesztése is elég indok volt.
A hivatal szerint ezzel a jövőben kizárják a hibalehetőségeket, bár azt nem tisztázták, mit értenek ez alatt.
A független képviselő szerint „a legszánalmasabb, legcinikusabb magyarázkodás” a hatvanpusztai birtok felépítését műemlékvédelemként eladni.
HVG
A II. János Pál pápa téren történt az eset.
HVG
A legnagyobb lombikcentrum honlapján 110 ezer forintért szerepel az eljárás díja.
HVG
Gelencsér Ferenc az orosz–ukrán háború kitörésének három és fél éves évfordulója alkalmából utazott az ukrán fővárosba.
HVG
A gázömlés miatt a kórházban tartózkodókat is egy távolabbi szárnyba helyezték át. A balesethez a pomázi és a szentendrei tűzoltók is kivonultak.
hvg.hu
A producer/kommunikációs szakember (vagy beosztottja) photoshoppal még rézkarccá alakított egy képet a majorságról. Az egyetlen hiba: eredeti tervek és régi képek is bizonyítják, nem voltak eredetileg tetőablakok a Habsburg-telken.
HVG
A Szabad Európa egy nappal korábban írt arról, hogy távozik a stáb éléről Gyürk András, aki 2010 óta minden országgyűlési kampányt koordinált.
HVG
A 18 éves férfi azt követően fenyegette meg debreceni éttermei felrobbantásával az egyik gyorsétteremláncot, hogy háromszor is sikertelenül jelentkezett dolgozónak.
hvg.hu
A külügyminiszter volt a Harcosok órája podcast vendége, ahol arról beszélt, hogy szerinte Hadházy Ákos jogsértést követett el azzal, hogy bement a hatvanpusztai birtokra. Németh Balázs műsorvezető szerint pedig az autós ütközés azért történt, mert a biztonsági őr nem tudta kikerülni a képviselő autóját, miközben az tolatott.
HVG
Szerdán már enyhébb lesz a reggel az előrejelzések szerint.
HVG
Több jelentkező akadt a két fővárosi közlekedési cég vezetésére, mint korábban.
HVG
Egy gondosan ütemezett horvátországi vakáció ugyanúgy lehet politikai lépés, ahogyan egy jól időzített kávézás is az uniós csúcson. Miközben magyar érdekeket is érintve csúcsra járt az orosz, ukrán, amerikai és uniós diplomácia, Orbán Viktor politikai és földrajzi értelemben is távolról figyelte az eseményeket.