Washingtonba ingázva lobbizik a magyarokért Fellegi Tamás

Viszonylag ismert, korábbi republikánus politikusok töltik meg a Magyarországért és az amerikai magyarokért lobbizó alapítvány kuratóriumát, az egyetlen magyar állampolgár köztük Fellegi Tamás. A korábbi miniszter fizetését Budapestről kapja, a 15 millió dolláros vagyonnal létrehozott amerikai alapítvány csak költségtérítést ad. Egy miniszteri válaszból az is kiderül, ez a Friends of Hungary nem azonos azzal, amelyik a Facebookon nyomul.


Jávor blogja miatt nyomoz a rendőrség

Nem a zöldhatóság ügyei miatt indítottak eljárást hivatalból, hanem az azokat ismertető írás szerzője ellen. A rendőrség arra kíváncsi, hogyan került fel Jávor Benedek országgyűlési képviselő blogjára az a névtelen levél, amelyben a hatóság ügyeiről írnak. Az Együtt-–Párbeszéd Magyarországért politikusa az I. kerületi rendőrkapitányságtól kapott értesítést az ügyben – írja a Népszabadság.


Kiakadt a Fidesz, összehívnák a nemzetbiztonsági bizottságot

A Fidesz szerint maffiahálózatokra emlékeztetnek a "kémkedési perként" ismert büntetőügyre adott baloldali reakciók, ezért a testület három kormánypárti képviselője az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi hétfőre a sajtóhírek alapján 2040-ig titkosított per iratanyagának megismerésére.



Szetey: az egész politikai elitnek ciki a melegügy

Nem jobb vagy baloldali kérdés a melegek elfogadása, amely itthon az egész politikai elitnek ciki, bár egyre több politikus áll az ügy mellé – derül ki abból az interjúból, amelyet Szetey Gábor adott az Indexnek. A Gyurcsány-kormány államtitkára 2007-ben nyilvánosan is felvállalta, hogy meleg. Később szakmai okok miatt lemondott posztjáról, és elment az országból. Most Nagy-Britanniában él, egy nemzetközi nagyvállalat európai hr-ese.


Holnap kettészakad az ország – térkép

Első-, illetve másodfokú figyelmeztetést adott ki holnapra a Dunától keletre eső területekre a várható heves zivatarok miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). A szolgálat már ma is hat megyére tart érvényben elsőfokú figyelmeztetést az érkező felhőszakadások miatt.








Vizenyőssé válhat egyre több szúnyogcsípés

Az árvíz levonulása óta már kétszer irtottak szúnyogokat a Duna teljes szakaszán, de most újabbat rendeltek el, mert egyes helyeken elviselhetetlenül sok a vérszívó – közölte a köztévé Híradója. A beszámoló szerint egyre többen allergiásak a szúnyogcsípésre, az ismételt csípések miatt pedig erősebb lehet az allergiás reakció – például vizenyős duzzanatok alakulhatnak ki.




Vége a pancsolásnak az ovik udvarán

Nem engedélyezi az ÁNTSZ, hogy felfújható kismedencéket helyezzenek ki nyárra a gyerekeknek az óvodák, bölcsődék udvarára. Akár büntetés is járhat azért, ha valahol megszegik az előírást, ezért egyre több óvodában nem pancsolhatnak már a gyerekek – derül ki a bama.hu cikkéből.




Baja Ferenc: Bajnaiék megakadályozhatják a Fidesz leváltását

A Fideszt leváltani akarók koalíciójának gyengítője is lehet Baja Ferenc szerint az Együtt 2014-PM. A szocialista politikus szerint az a különbség, amely a közvélemény-kutatásokban látszik az MSZP és Bajnaiék között, legitimmé teszi, hogy Mesterházy Attila igényt tartson a közös listavezetői pozícióra. Baja Ferenc a hvg.hu-nak adott interjúban kifejtette azt is: miért nem gond szerinte, hogy eddig egy határidőt sem sikerült tartani az ellenzéki egyeztetésen.