Külföldre menne tanulni? Vannak lehetőségek

Nemzetközi továbbtanulási börzét rendeznek a fővárosban pénteken és szombaton, a rendezvényen a szervezők tájékoztatása szerint kifejezetten külföldi tanulmányi, nyelvtanulási és ösztöndíj-lehetőségeket mutatnak be.





MN: feljelentik a magánkasszákat

A napokban megszületnek az első büntetőfeljelentések a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodása ügyében; a vizsgálat alá vont szervezetek 75 százaléka érintett a feljelentésben, az elkövetési érték meghaladja a 6 milliárd forintot – értesült a Magyar Nemzet.


Raffael, Németh és Sztojka ma újra bíróság előtt

Ma kezdődik a Marian Cozma-gyilkosság fellebbviteli tárgyalása a Győri Ítélőtáblán. A másodfokú per tárgyalását csütörtökre és péntekre tűzték ki, szükség esetén további tárgyalási napok is lehetnek.


Schmitt Pál: ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy

Magyarul tanuló koreai diákokkal találkozott a szöuli Hankuk Egyetemen csütörtökön Schmitt Pál államfő. A disszertációját két idegen nyelvű tanulmányból összeollózó elnök emlékeztette a diákokat arra, hogy a nyelvismeret mennyire nagy segítség.


Napi: bezárhatják a Korányi tüdőintézetet

Nem bővítette funkcióit az új igények szerint, így lassan akár be is zárhatják az Országos Korányi Tbc- és Pulmonológiai Intézetet. E lépést megkönnyítheti egy új jogszabály-módosítás is - írja a csütörtöki Napi Gazdaság.




A Magyar Nemzet lemondásra szólítja fel Schmitt Pált

A kormánypárti napilap szerint a plágiumbotrány a magyar tudományos élet arculcsapása, a beigazolódott plágiumgyanú pedig lerombolja a köztársasági elnöki intézmény tekintélyét és "a tisztességes közéletbe vetett hitet", ezért Schmitt Pálnak mielőbb távoznia kell.


Schmitt-ügy: nyilvános az elmarasztaló különvélemény

Meg kellene vizsgálni az egykori pályázó egyetemi doktori címe visszavonásának lehetőségét – ezt tartalmazza a Schmitt-bizottság egyik tagjának különvéleménye, amelyet a Semmelweis Egyetem szerda este hozott nyilvánosságra. Kiderült, hogy a bizottság elnöke Schmitt Pált is meghallgatta, aki egyébként fénymásolatot is rakott doktori disszertációjába.


Az Akadémia elnöke Schmittet is hibáztatja

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint a politika és a tudomány szereplőinek közös érdeke és felelőssége, hogy rövid időn belül megnyugtatóan lezáruljon Schmitt Pál doktori disszertációjának ügye, amely a magyar tudományra nézve rendkívül hátrányos és Magyarországnak súlyos károkat okoz.


Van-e Orbán nélküli Fidesz? - interjú Fodor Gáborral

Csak egy választási vereség után derülhet ki, van-e a Fideszben alternatívája Orbán Viktornak - mondta a hvg.hu-nak Fodor Gábor. A politikus – aki kétszer is lemondott mandátumáról - arról is beszélt, véget kéne vetni a Jobbikkal szembeni kudarcos karanténpolitikának.




Új küldetése van Budai Gyulának

A vidékfejlesztési miniszter Budai Gyula parlamenti államtitkárt jelölte ki, hogy a kormány nevében tárgyaljon a Gyulai Húskombinát vezetőivel, miután a miniszteri értekezleten a tárca vezetői áttekintették a csődközelbe került cég helyzetét - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium szerdán.