Tavaly nyár óta 60 százalékkal több ment el Orbán Viktor külföldi útjaira, mint a megelőző másfél évben
Tavaly június óta 800 millió forintot utazott el külföldön Orbán Viktor és kísérete. A miniszterelnök az esetek csaknem harmadában keleti országokba vagy a Balkánra ment, nemritkán népes kísérettel.
Vasvillával szúrta ki egy férfi szemét Püspökladányban, mert vendégként érkezett prostituáltként dolgozó feleségéhez
Pedig még a vádlott lánya is segített a partnerszerzésben.
hvg.hu
Radnai László tagadja, hogy ő lenne a Magyar Péter mögött álló titokzatos tanácsadó
A kormánysajtó Toroczkai László Mi Hazánk-elnök kijelentései alapján hetek óta arról írt, hogy Radnai László az a titokzatos háttérember, aki Magyar Péternek tanácsokat ad. A nyugdíjas reklámszakember azt mondta, valójában nem dolgozik a Tiszának és tanácsokkal sem segíti a pártot.
hvg.hu
A jövő év első hónapjaiban kezdődhet a Flórián téri felüljáró felújítása
Azt a 2,3 milliárd forintot költik a rekonstrukcióra, amit az elektronikus jegyrendszer kiépítésével megbízott cégtől perelt vissza a főváros.
Hétvégenként éjszaka is járatná a metrókat Vitézy
A fővárosi képviselő szerint a budapesti az egyik legkorábban záró metróüzem Európában.
hvg.hu
Jakus Ibolya: Tiborcz panasza
„Ott van a haza, hol a haszon – s miért ne húzzam azt?” – a középkori Magyarországon játszódó Bánk bán szállóigéje az Or bán című kortárs drámában is megállja a helyét, mondhatni kiköpött nemzeti nagystratégia. Persze változnak az idők és a szereplők, aki száz- meg százezret rabolt, az ma milliárdokat, Tiborcz pedig megfogta az Isten lányát, így legfeljebb magának tehet panaszt. Fülszöveg – az e heti HVG ajánlója.
Elhagyhatta az intenzív osztályt az autóbalesetben megsérült Sallai Nóra
A színésznőt átszállították egy rehabilitációs intézetbe, de az állapota még mindig súlyos.
hvg.hu
A Publicus Intézet szerint is vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt
A kutatás szerint a fiatalok és a diplomások körében is Magyar Péter pártja vezet, de az alacsonyabb iskolázottságúak körében egyértelmű a kormánypárti fölény.
hvg.hu
Szabad Európa: Szélsőjobboldali amerikai férfi dolgozik politikai asszisztensként a washingtoni magyar követségen
A lap azt írja, Taylor James Ragg feladata, hogy kapcsolatot tartson a trumpista republikánusokkal.
hvg.hu
Magyar Péter a HVG-nek: Az Orbán-kormány már azokért sem dolgozik, akik megszavazták
Hogyan működik majd a Tisza Párt jelöltjeinek a toborzása, mi a válasza Orbán Viktor bábkormányozó beszédére, és miért nem örül annak, ha Brüsszelben neki drukkolnak? Magyar Péter a párt október 23-i rendezvénye után adott interjút a HVG-nek.
Végrehajtói irodát nyithat az egyik KDNP-s parlamenti képviselő fia
Mások mellett Földi László kormánypárti országgyűlési képviselő fia is végrehajtói kinevezést kapott, így a politikus rokona hamarosan saját irodát nyithat – értesült a HVG. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága összesen tizenöt pozíciót hirdetett meg, ezek közül több is azután üresedett meg, hogy vádat emeltek a Schadl-ügy érintettjei ellen. Földi László a HVG-vel azt közölte, büszke a fia sikerére.
“Még ha narancssárga, akkor sem számít, egységesíteni kell a nemzetet” - videó a Tisza Párt 56-os rendezvényéről
Teljes tisztogatást szeretnének a Tisza Párt hívei, vagy hajlandóak lennének együttműködni a jelenlegi politikusokkal, és ha igen, milyen feltételekkel? Erről kérdeztük Magyar Péter október 23-i beszéde előtt a Széna térre érkezőket. Videó.
BÁBEL VILMOS
-
BÁBEL VILMOS
-
Csányi Nikolett
-
Siteri Nóra
“Orbán Balázs túl kényelmes volt”: Az első Tisza-előzés után kérdeztük a fideszeseket - videó
Ki mit tenne meg azért, hogy a Fidesz győzzön, vagy hogy veszítsen? Persze, csak metaforikusan. Erről vitáztak a Fidesz szimpatizánsai az Orbán-beszéden megjelent Puzsér Róberttel, de a HVG videójából az is kiderül, aggódnak-e a fideszesek Magyar Péter feljövése miatt.
BÁBEL VILMOS
-
BÁBEL VILMOS
-
Siteri Nóra
-
Bokros Dorottya
-
Vörös László
Orbán és Magyar volt ugyan a főszereplő, de más is történt október 23-án – minden fontos hír egy helyen
Október 23-án Orbán Viktor rövid, de lázálmoktól gyötört, Brüsszelt ostorozó beszédet mondott, míg Magyar Péter hosszút, amelyben megüzente, hogy a NER-nek vége, a “haza a népé” és jön a kormányváltás. A nap összes fontos HVG-s cikke, elemzése és fotója egy helyen, itt.
hvg.hu
Az új kormány fegyvereket fog küldeni Ukrajnának – ígérte Tompos Márton a Momentum megemlékezésén
A második Kádár-rendszerben élünk, egy oroszok által uralt, állampárt által kormányzott országban, ahol berekesztik a fejlődést és távol tartják az országot a nyugattól és lassan az EU-tól is - hangzott el a Momentum október 23-i megemlékezésén a Magyar Rádió egykori épületénél.
Kevés lehet a Tisza Párt ellen, amit Orbán Viktor kifőzött
A Fidesz, ha tehette volna, akkor kihagyja az egész október 23-i megemlékezést – mondta a HVG-nek Ranschburg Zoltán, a Republikon Intézet vezető elemzője. Szerinte ugyanis Orbán Balázs kijelentése után, valamint az elmúlt évek Oroszország-politikája miatt olyan helyzetbe került a Fidesz, hogy szinte lehetetlenné vált az 1956-os hősökről való megemlékezés. Úgy vélte, Brüsszel és Magyar Péter összemosása hatástalan lesz a Tisza Párt táborának megbontására.
hvg.hu
Magyar lenyomta Orbánt: nem vért és verítéket ígért, hanem karriert a Fidesz ellen fordulóknak
Orbán Viktor megütközött Magyar Péterrel Budapesten október 23-án, és veszített. Alulmaradt a mozgósított tömeg méretében, az ünnep hangulatában és szavai erejében is.
A Mi Hazánk kivonult a turulszoborhoz sólymot röptetni, énekelni és drogosozni
Ha kell, a testükkel védik a szobrot.
Magyar Péter kihirdette, hogy a NER-nek vége, és politikus-castingot indít
Konfettiesőben, több tízezer ember előtt hirdette meg az új rendszerváltást Magyar Péter. Már a 2026-os választásra készülve elindította párt képviselőjelöltjeinek castingját, keresik az új vezetőket, szövetséget kötne az emberekkel, és egy tiszás nemzeti konzultáció is indul.