Csehország munkaügyi és a szociális ügyekkel foglalkozó kutatóintézetének felmérése szerint 2000-2003-ban a munkaképes korúak 15,4 százaléka lett volna hajlandó külföldre költözni jobb munkalehetőség érdekében. A legnépszerűbb célországok Nagy-Britannia és Írország (37,6 százalék), Németország (32,1 százalék), valamint Ausztria (14,7 százalék) voltak.

Arról nincs adat, hogy ma pontosan hányan dolgoznak külföldön, de becslések szerint kevesebben, mint ahányan a csatlakozás előtt költözési szándékukat kifejezték. A legutóbbi, 2001-es népszámlálás adatai szerint 25 ezren dolgoztak valamelyik EU-országban, s ez a szám az EU-csatlakozás után sem változott számottevően.

Magyarországon sem kaptak kedvet tömegesen a munkavállalók a külföldre utazásra pusztán azért, mert (részben) megnyíltak a kapuk. A külföldön munkát vállalók aránya 1-2 százalékra tehető. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium 50-60 ezerre becsülte az EU-országokban dolgozók számát. A korlátozások ellenére Ausztria és Németország a legnépszerűbb a külföldi munkavállalók körében, s egyre növekvő az érdeklődés Nagy-Britannia iránt.

Amint várható volt, a rendszerváltás időszakában komoly gazdasági gondokkal küszködő Lengyelország polgárai éltek leginkább a külföldi munkavállalás lehetőségével. Különböző becslések szerint 500 ezer és 2 millió között van azoknak a lengyeleknek a száma, akik hosszabb-rövidebb időre elhagyták az országot, külföldi munkalehetőség után kutatva. Mivel pontos statisztikák nincsenek, a lengyel központi statisztikai hivatal, a jegybank és a munkaügyi és szociális minisztérium most állított fel egy munkacsoportot, amelynek feladata a munkaerő vándorlását kontrolláló és elemző metodológia kidolgozása.

Szlovákia polgárai közül a hivatalos becslések szerint 170-200 ezren dolgoznak a határon túl, többségük Csehországban, Magyarországon, Írországban és Nagy-Britanniában. Németország és Olaszország népszerű célország a szezonális (mezőgazdasági vagy az idegenforgalomban dolgozó) munkavállalók körében.

Népszerű az ingázás
Csehország külföldi munkavállalói közül a már korábban idézett népszámlálási adatok szerint a Németországban dolgozók 42 százaléka ingázik, vagyis rendszeresen hazajár külföldről is munkaviszonya alatt. Az Ausztriában munkát vállalók esetében ez az arány 32 százalék.

Magyarországon a határon át rendszeresen ingázó dolgozók számáról csak becslések vannak, de ez a szám semmiképpen nem jelentős, az ingázók nem okoznak feszültséget a munkaerő-piacon. Ugyanakkor helyenként nagy számban vállalnak olyan munkát (alacsony bérért), amire a magyarok kevésbé kaphatók, főként a szlovák határ közelében, illetőleg Romániából nagy számban érkeznek feketén munkát vállalók, akiket elsősorban az építőiparban alkalmaznak a mostanában egyre gyakrabban ellenőrzött munkaadók.

Lengyelországban is egyre népszerűbb a „rövid távú”, határon átnyúló ingázás, főleg a szomszédos EU-államokba, de az így dolgozók száma összességében még nem jelentős. Szlovákiában 1500 lengyel dolgozik hivatalosan, Csehországban 13 ezer. A sláger Németország, ide nagyon sokan járnak dolgozni, de többségük illegálisan, így számuk szinte megbecsülhetetlen. Ez a jelenség évek óta létezik és szakemberek szerint nem áll összefüggésben az időközben megvalósult EU-tagsággal.

Szlovákiában viszont egyértelműen megnőtt az ingázók száma az EU-csatlakozás után. Mintegy 6 ezren utaznak naponta Magyarországra dolgozni, a Cseh Köztársaságban összesen 70 ezer szlovák dolgozik, s közel egynegyedük ingázik. Az osztrák munkalehetőségek korlátozottak, mert Ausztria nem nyitotta meg munkaerőpiacát.

Hivatalos politika, közvélemény
Csehországban a határon átívelő mobilitást a politikai spektrum mindkét oldala liberális módon közelíti meg. Azok száma, akik külföldön hajlandóak munkát vállalni, egyelőre nem túl sok. Az ország vezetése támogatja a dolgozók mobilitását, ezt is szolgálja a Foglalkoztatottsági Nemzeti Akcióterv, amelynek keretében segítik az elmaradott térségeket, többek között a munkaerő szállításával.

A cseh közvélemény ritkán foglalkozik a munkaerő-mobilitás kérdéseivel, ha igen, akkor is inkább a külföldről Csehországba érkező munkavállalók jelentenek témát.

Magyarországon - a szaktárca hivatalos tájékoztatása szerint - a hivatalos politika támogatja a személyek szabad mozgását, ami az EU négy alap szabadságának egyike. A kormány igyekszik napirenden tartani a kérdést, figyeli a munkaerő-mozgás adatait és tájékoztatja a lakosságot az esetleges pozitív vagy negatív hatásokról.

Lengyelország az egyetlen a V4-ek közül, ahol a vezetés nem nézi jó szemmel a munkaerő vándorlását, mert abban az aktív, magasan képzett munkaerő elvesztésének lehetőségét látják, s fenyegetőnek érzik, hogy egyes munkaterületeken (például az egészségügyben) máris hiány tapasztalható. A lengyel kormány közvetlenül nem akadályozza a külföldi munkavállalást, amit elsősorban a szabályozás eszközeivel igyekszik visszaszorítani, például célul tűzte ki, hogy csökkenti a hazai munkáltatóknak a munkavállalók után fizetendő költségeit.

Ugyancsak a lengyeleknél érezhető leginkább negatív hozzáállás a közvélemény részéről a munkaerő-mobilitással kapcsolatban. A közvélekedés szerint az elvándorlás megbontja a család egységét, főleg amikor a családfenntartó úgy megy külföldre dolgozni, hogy a család többi része Lengyelországban marad. Teljes falvak és kisvárosok vannak, ahol a gyermekeket a nagyszülők nevelik fel. Egyébként ma már nem csak a férfiak, hanem mind gyakrabban a nők élnek távol tartósan családjuktól a jó állás miatt, a férfiak körében pedig (ettől talán nem függetlenül) növekvő gondot jelent az alkoholizmus.

Szlovákiában a leköszönt Dzurinda-kormány támogatta a munkaerő-mobilitást, amelyet fontos eszköznek tekintett a régiók közötti különbségek csökkentéséhez. Igyekezett növelni a munkaerő belső és külső mobilitását, utóbbit főleg a határhoz közeli területeken tartotta fontosnak, mint esetleges megoldást a munkanélküliség problémáira. A szlovákok abban bíznak, hogy az új kormány nem változtatja meg ezt a politikát. Várhatóan erősödik azonban a vita a negatív hatásokról, a fiatal munkaerő elcsábításáról és az agyelszívásról.

A hivatalos szlovák kommunikáció általában a munkaerő-vándorlás kedvező hatásait ismerteti, így a szlovákok pozitívan viszonyulnak a kérdéshez. Az Eurostat szerint 60 százalékuk úgy véli, hogy a hosszú távú munkaerő-vándorlás jó dolog. Sok esetben a magas munkanélküliséggel és alacsony fizetésekkel jellemezhető helyi munkaerő-piacon nincs is más választás, mint külföldön munkát vállalni. Az érintettek közül jó néhányan készek végzettségüknél alacsonyabb felkészültséget igénylő állásba elmenni.

Az új tagállamok egyhangúlag támogatják a dolgozók EU-szintű mobilitását. A kérdés közelebbi megvizsgálása árnyaltabb képet mutat.

Háttér

Az Európai Bizottság februári tanulmánya szerint az európaiak átlagosan pozitívan viszonyulnak a hosszú távú dolgozói mobilitáshoz - 46 százalékuk szerint ez jó dolog az egyén számára (11 százalék ellenzi), 49 százalékuk szerint jótékony a munkaerő-piac szempontjából (19 százalék ellenzi) és 57 százalékuk szerint jó az európai integráció szemszögéből (10 százalékuk ellenzi).

Országokra lebontva a vélemények változóak. A közép- és kelet-európai országok közül csak a szlovákok gondolják, hogy a hosszú távú mobilitás jó dolog az egyénnek (több mint 60 százalékuk), a csehek, a magyarok és a lengyelek szkeptikusabban (Magyarország esetében az arány 45 százalék - hasonló a cseheknél is - és 40 százalék alatti a lengyeleknél).

Ugyanezen tanulmány szerint a más országba való költözési hajlandóságot nem csak a mobilitással kapcsolatos vélemény növeli, hanem a gazdasági és szociális helyzet (munkanélküliség, megélhetési körülmények) is erőteljesen befolyásolja. A lengyelek több mint 50 százaléka és a szlovákok 35 százaléka hajlandó más országba költözni, ha munkanélküliség fenyegeti, Magyarország és Csehország esetében ez az arány meglepően alacsony, 30 százalék körüli.