szerző:
hvg.hu

Az állásinterjú hasonlít a randevúhoz: első személyes találkozás, amelyre készülünk, izgulunk, majd eldől a sorsunk, hogy van-e esélyünk a továbbjutásra. Alkalmazkodj az interjúztató stílusához, értelmezd a gesztusait, vedd fel a tempót! Tanácsok.

Az állásinterjún a HR-esek a tökéletes jelöltet keresik: aki nem csak a posztot tölti be, hanem a munkahelyi közegbe is tökéletesen be tud illeszkedni, vagyis minden téren megállja a helyét. Éppen ezért nem elég, ha a jelentkező megvillantja, amit tud: kiderülnek képességei, előkerülnek a referenciák, pontos, precíz válaszokat ad. Le kell hengerelnie a felvételiztetőt. Mire kell figyelni és törekedni?

© sxc.hu
„A felvételi beszélgetés során három dolog elengedhetetlen: a kémiára, az alkalmasság és a kölcsönösség” – vallja Susan Britton Whitcomb karrier-tanácsadó, aki a témában könyvet is írt. Az első dimenzió a kémia. A jelentkező a vállalat szerves részévé kíván válni, éppen ezért, első körben közel kell kerülnie az interjúztatóhoz.

A legtöbb pályázónak már az is gondot okoz, hogy megtalálja a közös hangot a felvételi beszélgetést vezetővel, mert kívülállónak érzi magát – véli Whitcomb. Ez minden bizonnyal arra vezethető vissza, hogy az állásinterjú egy stresszes helyzet, versenyhelyzet, a HR-es pedig, aki levezényli, szerves része a kellemetlen megmérettetésnek. Ez sarkallja még nagyobb erőbedobásra a jelentkezőket: mindenáron meg akarnak felelni az elvárásoknak, ám figyelmen kívül hagyják az egész mozgatórugóját, az embert. Az alkalmasság többnyire már az állásinterjú első felében kiderül, a felvételiztető gyorsan meglátja, hogy a pályázó megfelel-e az alapvető elvárásoknak. A kölcsönösség  - a felvételi beszélgetés minden résztvevője figyel a másikra, visszajelzést ad - egyfajta garancia, ha megvan, a jelöltnek van esélye a továbbjutásra.

Koncentrálj!

Ahhoz, hogy versenyhelyzetben ne csak a kitűzött cél lebegjen a szemed előtt és ne veszítsd el a kapcsolatot a külvilággal - az interjúztató érezze, hogy nem csak testileg, de fejben is ott vagy -, koncentrálj. Ne csak arra összpontosíts, hogy bármi áron meg kell szerezned az állást, az odáig vezető útra (módra) is figyelj. Minden körülötted zajló eseményre, zajra koncentrálj. Ha az interjúztató feltesz egy kérdést, ne az előre bemagolt válasz villanjon be, a helyzetnek megfelelően reagálj. Ehhez figyelned kell az interjúztató rezdüléseire: gesztusaira, hanglejtésére, a stílusára, arra, hogyan teszi fel a kérdést.

Alkalmazkodj!

Az interjúztató rövid, tárgyilagos kérdést szegez neked? Hasonló hangnemben válaszolj: ne légy kimért, hűvös, csak objektív és informatív. A legtöbb állásinterjú formális, érzelemmentes. Ám olyan is előfordul, hogy a beszélgetés oldott légkörben zajlik, a személyes jellegű kérdésekre ilyenkor lazán válaszolj, mindig önmagadat adva. A felvételi kérdezz-felelek olyan, mint egy labdamenet: az interjúztató adogat, te pedig szépen visszaküldöd a feldobott labdát – választ - a térfelére. Ebben nem az nehéz, hogy pontosan kézre add a labdát – vagyis úgy válaszolj, ahogy elvárják –, sokkal inkább az, hogy föl kell venned a ritmust, a beszélgetés fonalát pedig nem szabad elveszíteni.

Csak természetesen!

A görcsös megfelelési kényszer sokszor épp az ellenkezőjét hozza ki a jelöltből: nem lehengerel, csak hebeg-habog az állásinterjún,  nem tudja, hogy mit feleljen, amit szíve szerint mondana, vagy amit az esze diktál. Ha valamit nem értesz, kérdezz vissza, de ne tereld el a beszélgetést. A visszakérdezéssel ráadásul azt sugallod a HR-esnek, hogy érdeklődsz a munka iránt, komolyan veszed a megmérettetést is. A felvételi procedúra lényege, hogy a személyzetis sok jelentkező közül kiválassza azt, aki a cég által előírt követelményeknek, elvárásoknak egyaránt megfelel.  Egy rövid beszélgetésből nyilván nem derül ki, hogy pontosan milyen vagy, de rálát jellemedre, viselkedésedre, fel tudja mérni a reakcióidat, ebből pedig meg tudja állapítani, hogy a vállalat számára hasznos és értékes munkaerő lehetsz-e.

hvg.hu Karrier

Nyolc tipp, hogy a munka ne legyen kínszenvedés

Ahhoz, hogy menjen a munka, a dolgozók hatékonysága ne csökkenjen, szükség van a motivációra. Kerüld a negatív kollégákat, ne folyj bele a munkahelyi vitákba, tartsd távol magad a viszálytól! Tanácsok.

hvg.hu Karrier

Hogyan lehetsz nyerő az irodában?

Nem csak a teljesítmény, a munkához való hozzáállás is sokat nyom a latban. Ha ugyanis az alkalmazott kiugróan jól teljesít, ám eközben viselkedése a többieket hátrányosan befolyásolja – degradáló, hisztis, gátlástalan, másokat akadályozó -, a főnök nem fogja bíztatóan hátbaveregetni. Te hogyan dolgozol? Elkeserítenek a kudarcok, vagy csak előre tekintesz? Tippek.

hvg.hu Karrier

Karriermentő tippek ínséges időkre

Hogy lehet, hogy valaki azonnal rátalál álmai állására és sínre kerül az élete, míg mások évekig építgetik pályájukat és csak kínkeservesen jutnak előre? Miért egyszerű az előrejutás azoknak, akiknek van befolyásos ismerősük? Ezeket a kérdéseket mindenki felteszi magának, ha eljut arra a pontra, ahonnan – úgy érzi –, nincs tovább. Hogyan győzhető le a végső kétségbeesés? Tippek.

hvg.hu Karrier

Mélyen őrzött titkok a fizetésemelés körül

Mitől függ, hogy mekkora fizetésemelést kapsz, hogy egyáltalán megemelik-e a béredet? A munkaadók közül akad, aki nem szívesen foglalkozik a kérdéssel, mások bíznak benne, hogy alkalmazottaikat fizetésemelés nélkül is meg tudják tartani. Tanácsok.

hvg.hu Karrier

Hét trükk a villámgyors előléptetésért

Kemény munka, jó időzítés és egy kis szerencse is kell ahhoz, hogy előrejuthass a vállalati ranglétrán. Hogyan nyílhat meg előtted az igazgatói iroda ajtaja? Ötletek.

hvg.hu Karrier

Trükkös játszma: mi kell a főnöknek?

Pontos? Precíz? Tájékozott? Az ideális munkavállaló nem csak a főnök álmaiban létezik. Melyek az alapvető elvárások, és hogyan teheted magad nélkülözhetetlenné az irodában? Tanácsok kezdőknek és karrierépítőknek.

Karrier

Nyolc tipp, hogyan vészelheted át a válságot

A begyűrűző gazdasági válság az álláspiacot is megmozgatta: az elbocsátások, leépítések aggodalomra adnak okot: nem tudhatod, hogy te mikor kerülsz sorra. Hogy átvészelhesd a nehéz időket, összegyűjtöttünk nyolc tippet.

Gyerekekre veszélyes bébijárműveket vontak ki a forgalomból

Gyerekekre veszélyes bébijárműveket vontak ki a forgalomból

Naponta 10 ember lábát amputálják cukorbetegség miatt

Naponta 10 ember lábát amputálják cukorbetegség miatt

Még több fájdalomcsillapító lesz vényköteles

Még több fájdalomcsillapító lesz vényköteles

Közel háromszáz Alitalia-járatot töröltek sztrájk miatt

Közel háromszáz Alitalia-járatot töröltek sztrájk miatt

Oroszországban is „hasít” a sajtószabadság – a legismertebb lap újságíróit rúgták ki egy cikk miatt

Oroszországban is „hasít” a sajtószabadság – a legismertebb lap újságíróit rúgták ki egy cikk miatt

180-nal repesztett Orbánnal Keszthelyi Vivien – videó

180-nal repesztett Orbánnal Keszthelyi Vivien – videó