szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A 12 vezető japán autógyár idén együttesen 25 ezer fővel csökkentené alkalmazottainak számát az iparág termelésének visszaesése miatt.

óA vállalatok összesen mintegy hárommillióval kevesebb autót gyártanak majd az idén eredeti terveikhez képest - írja a japán Jiji Press az autógyárak között végzett felmérésére hivatkozva. A termeléscsökkentésnek mintegy felét a Toyota hajtja végre, közel másfélmillió autóval csökkenti gyártását. 
 
A gyárak a válság alakulásának függvényében további termelés- és létszámcsökkentést is bejelenthetnek, még a (márciusban záró) pénzügyi év vége előtt. 
 
A japán autógyártókat súlyosan érintette a globális gazdasági krízis miatt visszaesett kereslet, annak ellenére is, hogy a válság az amerikai "Három Nagynál" sokkal jobb pénzügyi helyzetben érte őket.

Helyi érték

Rekord leépítés a hazai Audi-beszállítónál

Szerda este 200 embernek mondtak fel az Audi-beszállítóként ismert Sokoró Kft-nél, a Győr-Moson-Sopron megyei Téten. Ez az eddigi legnagyobb csoportos leépítés a megyében a válság kirobbanása óta – írja a Kisalföld.

MTI Autó

Négynapos munkahétre kényszerül a Toyota hazai beszállítója

Négynapos munkahét és azzal arányos fizetéscsökkentés bevezetését tervezi áprilistól szeptemberig a székesfehérvári Denso Gyártó Magyarország Kft. - közölte csütörtökön a jelenleg 4300 dolgozót foglalkoztató japán tulajdonú vállalat.

Vége a májusi hidegnek, a hétvégén már 30 fok is lehet

Vége a májusi hidegnek, a hétvégén már 30 fok is lehet

Patinás brit iskolák menzaszolgáltatója érkezett meg Budapestre

Patinás brit iskolák menzaszolgáltatója érkezett meg Budapestre

„Az oroszoknak nem sürgős a háború befejezése” – interjú Ugrósdy Márton helyettes államtitkárral

„Az oroszoknak nem sürgős a háború befejezése” – interjú Ugrósdy Márton helyettes államtitkárral

Hailey Bieber közel egymilliárd dollárért adta el három éve alapított make-up márkáját

Hailey Bieber közel egymilliárd dollárért adta el három éve alapított make-up márkáját