Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Még mindig a természettudományos képzésekre a legkönnyebb bejutni: több a férőhely, mint a jelentkező - írja csütörtöki számában a Népszabadság.
Harminc százalékkal többen, 127 500-an jelentkeztek az idén egyetemekre és főiskolákra, a természettudományos képzési területre ugyanakkor alig húsz százalékkal pályáztak többen az első helyen - olvasható a Népszabadság cikkében, amely arra is kitér, hogy az oktatási tárca évek óta próbálja növelni e képzési terület népszerűségét, mivel hazánkban van az OECD-országok sorában a legkevesebb természettudományos szakember.
Az államilag támogatott keretszámot e területen ezért az idén a tavalyi 4100-ról 4200-ra növelték, mégis csak 3240-en jelentkeztek első helyen természettudományos szakokra. Ennek következtében még mindig e szakterületre a legkönnyebb bejutni: a túljelentkezési arány 0,8 - vagyis kevesebb az első helyes jelentkező, mint a férőhely.
A tárca most erősítené a természettudományos középiskolai tanulmányok szerepét a felvételin. Azt szeretnék, hogy 2012-től a hozott pontok közé az összes szakon legalább egy természettudományos tárgyat kötelező legyen beszámítani, vagyis a felvételin figyelembe vennék a természettudományos középiskolai osztályzatokat. Az erről szóló jogszabályt várhatóan a jövő héten tárgyalja a kormány - írja a Népszabadság.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.