Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Mostanában nincs túl sok okuk a nevetésre a japán kormányhivatalnokoknak, mivel az ellenzék azzal vádolja őket, hogy rosszul sáfárkodnak az adófizetők pénzével. A közlekedései tárca azonban egyedi ötlettel állt elő: a stand-up comedy, a dumaszínház fortélyaira oktatja alkalmazottait.
Több mint száz, húszas éveiben járó hivatalnokot iskolázott be a japán minisztérium a speciális tanfolyamra, amelynek keretében profi nevettetők adják át nekik tudásukat a kommunikációs helyzetek könnyed, humorba csomagolt megoldására.
"A felszedett, humorra építő rutinnal remélhetőleg jobban felkészülnek az ügyfelek fogadására és saját stábjuk irányítására is, ha majd át kell venniük a vezetés felelősségét" - magyarázta Kavada Acuja, a tárca személyzeti igazgatóhelyettese. Kavada szerint a tanfolyam hasznosabb, mintha a munkától fáradt ifjú alkalmazottakat szokványos továbbképzésekre ültették volna be. A különleges humorkurzus még a hivatal rideg imázsán is javíthat - tette hozzá.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.