szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Közmunka program kezdődött az M3-as autópálya új Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszán, ahol 106 dolgozó készíti elő a területet a régészeti feltárás megkezdéséhez.

A baktalórántházi Közép-Nyírségi Önkormányzati Többcélú Kistérségi Társulás 100 százalékos arányú, 80 millió forint támogatásból foglalkoztat november végéig, a környék 17 településéről foglalkoztat 106 közmunkást - mondta Sándor László, a Szociális Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsának elnöke Baktalórántházán.

Galuska János, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási igazgatója elmondta: az autópálya Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakasza magántőke bevonásával, PPP-program keretében épül, októberben a parlament dönt a nyertes pályázóról, amely 2011-2012-ig építi meg a sztrádaszakaszt, és azt 29 évig üzemeltetheti majd.

Simon József, a kistérségi tárulás elnöke, Ramocsaháza polgármestere közölte, hogy a 106 közmunkás egyhetes  képzést kap, a feladatot a Nyírségi Erdészeti (Nyírerdő) Zrt. szakmai irányításával látják majd el. Az M3-as autópálya új szakaszának nyomvonalán kivágják a fákat, bokrokat, hogy utána megkezdődhessen a régészeti helyek kijelölése és feltárása, amely az érintett részeken 2010. júliusára fejeződik be.
 
A közmunkások napi nyolc órát dolgoznak, szervezetten szállítják őket a területre, munkaruhát, egyéni védőfelszerelést és szerszámokat is biztosítanak részükre.
    




EU-s versenyképességi tervet jelentettek be Brüsszelben

EU-s versenyképességi tervet jelentettek be Brüsszelben

Hiába jött össze elég aláírás, nem lesznek elismert nemzetiség a vietnámiak

Hiába jött össze elég aláírás, nem lesznek elismert nemzetiség a vietnámiak

Miniatomerőművet építhet Európa, és nem is akárhol: a Holdon

Miniatomerőművet építhet Európa, és nem is akárhol: a Holdon

Elismerte a rendőrség, hogy egy olyan nap kordonbontása miatt indítottak eljárást momentumos képviselők ellen, mikor nem volt kordonbontás

Elismerte a rendőrség, hogy egy olyan nap kordonbontása miatt indítottak eljárást momentumos képviselők ellen, mikor nem volt kordonbontás