Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Általános sztrájkra szólították fel szombatra az IKEA lakberendezési áruházlánc franciaországi szakszervezetei minden munkatársukat, miután nem vezettek eredményre a vezetéssel folytatott bértárgyalások.
Az alkalmazottak egy része kedd óta megszállva tartja az IKEA Párizstól nyugatra lévő Plaisirben található székházát. Miután csütörtök este is dolguk végezetlenül álltak fel a bértárgyalásokról a vezetők és a munkavállalók képviselői, elképzelhető, hogy szombaton mind a 26 franciaországi áruház zárva marad. Pénteken mindegyik boltban fennakadások nélkül folyt a vásárlók kiszolgálása.
A vezetés idén csak maximálisan két százalékos béremelésre hajlandó, ebből egy százalékot minden dolgozó megkapna, a másik egy százalék teljesítményhez kötődne. A szakszervezetek azonban négy százalékos általános béremelést követelnek, arra hivatkozva, hogy az IKEA a tavalyi évet 52 millió eurós nyereséggel zárta, és új áruházakat is nyitott. A vezetőség elzárkózott a további tárgyalásoktól. A Franciaországban kilencezer embert foglalkoztató svéd lakberendezési áruházláncnak ez az első jelentős szociális konfliktusa a francia szakszervezetekkel. Hat áruházban már múlt szombaton is sztrájkoltak a dolgozók.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.