szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Törvényesen járt el a Malév földi kiszolgáló cége, a Malév Ground Handling Zrt. (Malév GH), amikor a Malév csődje miatt elbocsátotta dolgozóinak egy részét - ezt a Fővárosi Törvényszék állapította meg, a döntés jogerős.

A Malév GH csütörtöki közleményében emlékeztet arra, hogy a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) korábban a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult, mert véleménye szerint a Malév GH megsértette a szakszervezet jogait a csoportos létszámleépítés során. Hozzáfűzik: az első fokon eljáró Fővárosi Munkaügyi Bíróság megalapozatlannak tartotta a LESZ által nem peres eljárásban benyújtott kérelmet, ami ellen a szakszervezet fellebbezéssel élt.

Most a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék is helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzését, ezáltal a döntés jogerőre emelkedett. A Malév Ground Handling Zrt. a Malév légitársaság 2012. februári csődje miatt volt kénytelen dolgozóinak egy részét elbocsátani. "Azóta csökkentett létszámmal és takarékos eljárások bevezetésével továbbra is sikeresen szolgálja ki a budapesti repülőtéren a légitársasági partnereit" - írja a földi kiszolgáló cég.

A Malév február 3-án leállt, így - a korábbi információk szerint - a Malév Ground Handling megbízásainak jó részét, 65 százalékát elveszítette. A cégvezetés korábbi tájékoztatása szerint év közben már új szerződéseket nem lehet kötni, ezért is vált szükségessé a csoportos létszámleépítés.

 

Súlyos földrengés rázta meg Mianmart, Thaiföldön is pánik tört ki – videók

Súlyos földrengés rázta meg Mianmart, Thaiföldön is pánik tört ki – videók

Váratlan bemondás a kormányinfón: tényleg semmi gondot nem okoz heti egy pálinka?

Váratlan bemondás a kormányinfón: tényleg semmi gondot nem okoz heti egy pálinka?

Telex: A meggyilkolt Seres Zoltán maffiózó volt embere kötött bele a tiszásokba Budapesten

Telex: A meggyilkolt Seres Zoltán maffiózó volt embere kötött bele a tiszásokba Budapesten

Komoly egészségkárosodást okozhat az űrhajósoknak, ha a Marsra mennek

Komoly egészségkárosodást okozhat az űrhajósoknak, ha a Marsra mennek