Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Megszavazta a sztrájkot a Magyarországon is érdekelt német E.On energetikai csoportnál a ver.di és az IG BCE szakszervezet tagjainak 90 százaléka, miután nem sikerült megállapodni a vezetéssel a béremelés kérdésében.
A németországi dolgozók február 4-én teszik le a munkát határozatlan időre a szerviz, a számlázás és az energiatermelés területén. Mindamellett a szakszervezetek jelezték: nem kell ellátási zavaroktól tartani. Ez az első sztrájk a cégnél azóta, hogy a csoport a jelenlegi formájában 2000-ben létrejött.
A tárgyalások január közepén szakadtak meg: a szakszervezet 6,5 százalékos béremelést kér az E.On-nál és a leányvállalatainál alkalmazásban lévő 30 ezer dolgozó számára, miközben a vezetés 1,7 százalékos emelést ajánlott tekintettel a nehéz gazdasági helyzetre.
A vállalatcsoportnak fennállása óta először kellett milliárdos veszteséget elkönyvelnie 2011-ben, tavaly az első háromnegyed évben viszont az adózott eredmény 3 milliárd eurót tett ki.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.