szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Négy éve indította el az Európai Bizottság (EB) az "Erasmus fiatal vállalkozóknak" elnevezésű programot, melynek lényege, hogy azok a vállalkozók, akik vállalatot kívánnak indítani, vagy három éven belül indítottak egy vállalkozást, első kézből kaphatnak segítséget egy más uniós tagországból származó tapasztalt vállalkozótól úgy, hogy 1-6 hónapig vele dolgoznak - írja a Napi Gazdaság.

2009 óta már 1600 cserét szerveztek, azaz 3200 kis- és középvállalkozást (kkv) sikerült bevonni a programba. Ez nem meglepő Antonio Tajani, a bizottság ipar- és vállalkozáspolitikáért felelős tagja szerint, mivel a mostani válságos időkben sokak számára jelenthet kiutat egy saját vállalkozás indítása.

További részletek a Jobline Magazinban.

15 perc alatt feltörte egy hacker azt a Signal-klónt, amit Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója használ

15 perc alatt feltörte egy hacker azt a Signal-klónt, amit Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója használ

Mit tegyek, hogy ne verhessenek át csalók a bankom nevében? - Kasszakulcs

Mit tegyek, hogy ne verhessenek át csalók a bankom nevében? - Kasszakulcs

A Radio Free Europe című lemezének újrakiadásával támogatja az R.E.M. a Szabad Európát

A Radio Free Europe című lemezének újrakiadásával támogatja az R.E.M. a Szabad Európát

Zelenszkij: Ukrajna hárommillió tüzérségi lövedékre számít a szövetségeseitől 2025 folyamán

Zelenszkij: Ukrajna hárommillió tüzérségi lövedékre számít a szövetségeseitől 2025 folyamán