szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Rövidesen újabb munkahelyvédelmi lépésekről születhet döntés, az intézkedések elsősorban a hatévesnél fiatalabb gyermeket nevelő anyák részmunkaidős elhelyezkedését segíthetik – írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

Szalai Piroska, a nők foglalkoztatásának javításáért felelős miniszteri biztos a lapnak elmondta: a részletek kidolgozásában több minisztérium is részt vesz.

A formálódó elképzelések között fontos helyet kap a kisebb gyereket nevelő anyák munkaerő-piaci helyzetének javítása. Az új lépések egyszerre szolgálhatják a gyermekvállalás feltételeinek jobbítását és a gyermeket nevelő nők elhelyezkedésének elősegítését. Munkaügyi, adóügyi és más típusú intézkedések egyaránt elképzelhetők.     

A válság kitörése óta szemléletváltozás figyelhető meg, a korábbiakhoz képest is fontosabbá vált a család anyagi biztonsága – fogalmazott Szalai Piroska. A gyermekvállalást tervező nőknek a munkahely megtartása, a kenyérkereset megmaradása lényeges szempont lett. A nyilvánvaló igényeket a részmunkaidős álláslehetőségek elégíthetnék ki.

Egyre fontosabb a tudatos vásárlás – így segítik a családokat a hétköznapokban

Egyre fontosabb a tudatos vásárlás – így segítik a családokat a hétköznapokban

Felfüggesztette Trump vámjainak nagy részét a bíróság

Felfüggesztette Trump vámjainak nagy részét a bíróság

Több közös van a pápaválasztásban és a magyar oktatásban, mint gondolnánk

Több közös van a pápaválasztásban és a magyar oktatásban, mint gondolnánk

Több milliárd forintot ad a kormány az aszály elhárítására

Több milliárd forintot ad a kormány az aszály elhárítására