Nap mint nap komoly kreatív teljesítményt nyújt. Van valamiféle rituáléja ahhoz, hogy belerázódjon a munkába?

Stefan Sagmeister: Igyekszem a legnehezebb dolgokat reggel csinálni. Ha a könnyűekkel kezdem, tehát ha az e-mailjeim átnézésével és megválaszolásával, akkor nagyon nehéz rávenni magam később, hogy foglalkozzak a bonyolultabb dolgokkal is.

Mit tesz olyankor, amikor áttörésre van szükség a munkájában?

S. S.: Az egyik gyakran használt fogásom az, hogy teljesen más nézőpontból közelítek a problémához. A máltai filozófus, Edward de Bono dolgozta ki ezt a technikát. Számos könyvet írt a gondolkodás természetéről és annak fejlesztéséről. Az elképzelés abból áll, hogy olyan kiindulópontot választunk, amelynek semmi köze nincs a programunkhoz. Ezt a technikát használtam a portugáliai Casa da Musica zenei központ arculattervezésénél is. A terv egy autó nézőpontjából született meg. Egy teraszon üldögélve megláttam egy kocsit, majd elkezdtem az autó nézőpontjából kiindulva gondolkodni az identitásjegyeken. Nézzük csak: mozog. Ha pedig mozog, akkor egyik dologtól a másikig halad. A perspektíva változásával az identitásjegyek is változnak. Ezen a nyomon indultam el tehát, bár ma már senki sem mondaná meg, hogy a Casa da Musica arculata autókra vezethető vissza. De Bono azért gondolja, hogy mindez működik, mert az agyunk hihetetlenül jól teljesít az ismétlődő gondolkodásban. Ha új ötlettel akarunk előállni, érdemes először valami olyasmire gondolni, amit korábban már csináltunk vagy láttunk. Amikor valami másból vagy máshonnan indulunk ki, tulajdonképpen kicselezzük az agyunkat, és rávesszük, hogy ne az ismétlésekben gondolkozzék.

Mi a helyzet a kreatív korlátokkal? Ön szerint segíthetnek?

S. S.: Úgy vélem, bármilyen korlátozás segíthet. Bármilyen korlátozás, ami világos, és kezdettől fogva jelen van. Brian Enónak csodálatos mondása van az elektromos gitárról. Úgy szól, hogy az elektromos gitár azért lett a XX. század domináns hangszere, mert olyan idétlen, annyira keveset tud. Amire azonban mégis képes, azt nagyon-nagyon jól tudja csinálni, ennélfogva lehetővé teszi, hogy az ember elmenjen egészen a lehetőségei határáig.

Dokumentumfilmet is rendezett The Happy Film (A boldog film) címmel. Hogyan szakított időt a filmezésre a dizájneri munkái közepette?

S. S.: A pénteket neveztem ki filmes napnak. Eleinte nehezen ment a munka, mert kialakulatlan volt a struktúrája, és semmi haladás nem volt tapasztalható, csupán a fejemben. Később azonban sokkal könnyebb lett a helyzet, mert időközben mások is csatlakoztak, és mert bizonyos dolgokat egyszerűen el kell végezni – akár van hozzá kedvem, akár nincs.

Amikor egymagában dolgozott, hogyan tudta megőrizni a motiváltságát?

S. S.: Az alkotószabadságaim óta tudom, hogy ki kell hasítanom az időt, ennek az időnek pedig érinthetetlennek kell maradnia, bármi történjék is. Oké, akkor legyen a péntek a filmes nap. Fogtam a naptáramat, és az összes pénteket áthúztam benne, hiszen ezeket a napokat a filmnek szenteltem. Így tehát, amikor be kell terveznem valamit – mondjuk négy hónappal előre – és valaki pont pénteken akar megbeszélni velem valamit, akkor azt mondhatom neki: „Sajnos a péntek nekem nem jó, de csütörtökön találkozhatunk.” Nos, szerintem ez minden tervezés alapja. Az kapjon helyet a határidőnaplónkban, amit valóban akarunk. Van egy remek történetem egy Nobel-díjasról. Az egyik nagyvállalat felkérte, hogy beszéljen nekik az időgazdálkodásról. Kiállt a hallgatósága elé kezében egy üvegedénnyel, és azt mondta: „Mindazt, amit megoszthatok önökkel az időbeli tervezéssel kapcsolatban, két perc alatt be tudom mutatni.” Ezután fogott egy rakás nagyobb követ, színültig rakta velük az üveget, aztán fogott egy maréknyi kavicsot, és beleszórta azt is, majd beleöntött egy kis homokot, végül pedig egy kis vizet töltött az üvegbe – így szépen befért minden. A tanulság elég nyilvánvaló – mindig a nagy kövekkel kell kezdenünk, máskülönben a többi nem fog beleférni.

„Ha úgy érezzük, minden csodálatos, kezdjünk aggódni"

Az egyén, a cégek és a közösségek megújulását hirdető társadalomfilozófust, Charles Handyt többek között a jövő „Csináld magad!” társadalmáról, az intézményesült oktatás megújításáról és a Brexitről kérdeztük.

A nagy kövek tehát ebben az esetben a nagy kreatív programjainkat jelentik?

S. S.: Pontosan. Ezek azok a dolgok, amelyeket nagyon szeretnénk megvalósítani. Ha nem illesztjük be ezeket a naptárunkba, és nem ragaszkodunk a rájuk elkülönített idősávok tiszteletben tartásához, akkor soha nem csináljuk meg őket. A kisebb jelentőségű dolgok mind be fognak szivárogni, és nem marad hely másnak. Ha nagyon szeretnénk dolgozni bizonyos terveken, akkor tisztában kell lennünk azzal, milyen nehézségekbe ütközhetünk. Az egyiken hosszabb ideig nem dolgoztam, de már nagyon vártam, hogy jusson rá időm. Aztán amikor így lett, olyan egyéb teendőim akadályoztak meg a munkában, mint az e-mailezés. E-mailezni sokkal kevesebb erőfeszítésünkbe kerül, mint leülni valami elé, és törni a fejünket. Azt hiszem, mindezt fel kell ismernünk magunkban. Hogy azért nincs időnk valamire, mert úgy kényelmes nekünk, és mert talán nem is akarunk szembenézni a kihívással. 

A fenti interjú eredetileg a Tartsuk kézben hétköznapjainkat! című könyvben jelent meg. Hasonló témájú írásokat a HVG Extra Businessben is olvashat, amelynek legutolsó száma a választás és döntés szépségeit és nehézségeit vizsgálja. Keresse az újságárusoknál, vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, ajándékba elküldjük az Alkossunk maradandót! című könyvet. 

Aktuális lapszámunkat itt meg is rendelheti. Ha érdeklik a gazdasági, üzleti témák, lájkolja a HVG Extra Business Facebook oldalát!