Brüsszel adott egy csomó pénzt, hogy családi házakat újítsunk fel, de a kormány inkább elverte másra
Más volt a politikai akarat.
Más volt a politikai akarat.
hvg.hu
A trafikrendszer átalakításának vége előtt még 153 millió forintos veszteséget termeltek Vu Zoli üzletei, de a nemzeti dohányboltok felállását követően pár év alatt már 473 millió forint nyereséget ért el üzleteivel. A dohánybolt-rendszer többi nagy nyertesei pedig a CBA tulajdonosi köréből kerültek ki.
hvg.hu
Beszámolók szerint pillanatok alatt pánikhangulat tört ki a gépen.
hvg.hu
Nem minden kínai, ami műanyag, sőt van olyan magyar fröccsöntőüzem, ahol minden európai gyereknek jut egy hinta meg egy kislapát. A tízmilliós gépek és robotok mellett úgy sorjázzák az asszonyok a játékokat, ahogy a kukoricát fosztották nagyanyáink. Munkaerő itt sincs elég, úgyhogy beálltunk segíteni kicsit a gyárba, amely egykor az egész KGST-t ellátta másolt matchboxszal.
Komoly változás köszön be a számlát kibocsátó vállalkozások életében július 1-jével. Biztosan tudja, hogy az új előírások vonatkoznak-e Önre? Ha igen, mely számlákat érinti? Az alábbi teszt kitöltésével most fény derülhet arra, mi az, amivel még nincs teljes mértékben tisztában, így van ideje arra, hogy e részletekben is elmélyüljön.
Számlázz.hu
Idén két, úgynevezett pop-up üzlet, illetve három grillterasz várja majd a fesztiválozókat. A Szigeten, a VOLT-on és a Balaton Soundon is ott lesznek.
hvg.hu
A második Orbán-kormány vidékfejlesztési államtitkára egy újabb megye földárveréseinek körülményeit elemezte. Kíméletlen alapossággal.
Szlavkovits Rita
Most adták ki az építési engedélyt.
hvg.hu
Rendezvényszervezésre, előadóképzésre szerződtek.
hvg.hu
A miniszterelnök veje megvette a BDPST Zrt. túlnyomó részét.
hvg.hu
Az énekes sosem járt ott, ahová a Jimmy-túrára jelentkező zarándokokat viszik.
hvg.hu
Figyeljünk jobban, beszéljünk kevesebbet és jegyzeteljünk - javasolja az extrém kalandjairól és sikeres vállalkozásairól híres, multimilliárdos Richard Branson. Cikkünkben A Virgin módszer című könyvéből olvashat egy részletet.
HVG Extra Business
A francia borok élvezeti értékét jelentősen, sőt döntően befolyásolja az ital hőmérséklete. Most megdőlt egy tabu.
hvg.hu
Az IBM, a későbbiekben pedig a Lenovo ThinkPad modelljei olyanok a számítástechnika világában, mint a Porsche legendás sportautói a négykerekűek között: jellegezetes megjelenésük miatt még azoknak is ismerősek, akik nem feltétlenül szakértői az adott területnek, mégis egyértelműen felismerik, hogy itt valami olyasmiről van szó, ami a minőséget és a legmodernebb technológiát foglalja stílusos egységbe.
Lenovo
A környezetvédők szerint ártalmas a szilikon, a gyártók viszont úgy látják, ha korlátozzák a használatát, azzal még nagyobb kárt okoznak. Tartani kell a modern ipar szuperanyagától?
A számlázóprogramot ingyen lehet majd használni – tájékoztatott az adóhivatal.
MTI
A BMW nem vonja ki Nagy-Britanniából a gyártást a Brexitet övező bizonytalanságok miatt – jelentette ki az autógyár szigetországi képviselője.
MTI
Külföldre viszi az Egyesült Államokból az Európában eladott motorok gyártását az amerikai Harley-Davidson az importvámok miatt. Trump szerint a cég gyáván megadta magát.
MTI