Az Émász is megkegyelmez a nemfizetőknek a hideg miatt
Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyékre hirdettek kikapcsolási moratóriumot.
Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyékre hirdettek kikapcsolási moratóriumot.
MTI
Két hete csak egy közlemény van kint az Elios honlapján, de cserébe legalább minden menüpont oda visz.
hvg.hu
Az OTP ügyfeleitől próbálnak személyes adatokat kicsalni. A bank arra kért mindenkit: semmilyen adatot ne adjanak meg, sem e-mailben, sem telefonon.
hvg.hu
Az utolsó koncertnapon lesz URH, Európa Kiadó, Balaton és Müller Péter Sziámi is.
hvg.hu
Adómentesen segíthetnek a cégek, hogy a dolgozóik melegedjenek, de nem mindegy, mit adnának a munkavállalóknak.
hvg.hu
Több mint 70 százalékkal nőtt az egy boltra eső forgalom.
hvg.hu
Idén lesz hetvenéves a francia filmsztár, akinek már van orosz és belga állampolgársága is. Most úgy nyilatkozott, hogy vált, Algériába költözik. Épp úgy, mint Eric Cantona.
Lengyel Miklós
Bezzegvárost csinálnak Hódmezővásárhelyből, az ottani példákból tanulhat egész Magyarország – ezt ígérték a kormánypárti politikusok az időközi polgármester-választás előtt. Összegyűjtöttük a legnagyobb ígéreteket.
hvg.hu
A Szófiából Tel-Avivba tartó járat sebességmérőjével volt gond. A gépet Budapesten átvizsgálták.
hvg.hu
A digitalizáció korában egyre több munkakör működését változtatják meg az azokat kiszolgáló, egyre fejlettebb eszközök és rendszerek. Ez a modernizáció nem csak új feladatokat és felelősségi köröket eredményez, de a munkaadók elvárásait is megváltoztatja a munkavállalók felé és fordítva.
Telekom
A gazdasági miniszter ki sem nyitotta a cégek ajánlatait – csak a finnek lehetnek részei a sikertörténetnek.
hvg.hu
Egy cég webáruház nyitására kapott uniós támogatást, a szerződésben vállalta, hogy a saját erő egy részét bankhitelből fedezi, továbbá mindenben együttműködik a közreműködő szervezettel. Mindkét kötelezettségét megszegte, teljes lett a bukás.
hvg.hu
Csődöt jelentett a Weinstein Company, miután senki nem volt hajlandó megvásárolni a vállalatot.
hvg.hu
Az országban jelenleg 52 whiskylepárló üzem működik. 2004-ben még csak 5 volt. A világ második legnagyobb whiskyfogyasztó nemzete a francia, évente 200 millió palacknyit isznak meg.
hvg.hu
Több európai országban is cirkált az EU-s felhasználásra nem jogosult biomassza, amelyből Magyarországra is került egy adag. A génmódosított szereket (GMO) teljesen tiltó Szerbiának gyártottunk belőle takarmányt.
hvg.hu
Az Exxon mellett az Oil Search helyi üzemei is leálltak, de a dolgozóiknak a hírek szerint nem esett bajuk.
MTI
2012 júniusában két ember halt meg, amikor egy tartály felújításakor gáz szivárgott az állványzat sátrába. A rendőrség a napokban újra nyomozni kezdett az ügyben.
hvg.hu
A korai civilizációkban az ember a természettől készen kapott alapanyagokat használt, majd idővel arra is rájött, hogy némi módosítással a célnak jobban megfelelő matériához juthat. Ez a kísérletezés ma is tart, sőt tovább folytatódik.
HVG Extra Business
De máris megjelentek azok, akik kizsákmányolást emlegetnek..
HVG