Éjjelre kitiltanák az autóforgalmat a fővárosi Kazinczy utcából, a Dob és a Dohány utca között. Nappal pedig megfordítanák a mostani haladási irányt ugyanezen a szakaszon.
Ahol csak tud, nekiesik a MÁV-Start az általa nyújtott szolgáltatásoknak – legyen szó a nemzetközi vonatok ritkításáról, az étkezőkocsik, vagy a törzsutaskártyák elvételéről. A nemzetközi és az intercity vonatokkal is jelentős változások várhatók, és aki mindig rosszul jár, az az utas.
A Balaton Bútor Kft. okosiroda fejlesztéséhez nyert korábban csaknem félmilliárdos uniós támogatást. Egy másik programban a gyártókapacitásuk bővítéséhez pályáztak sikeresen.
A nyilvánosságra hozott adatok szerint az amerikai elnök biztonságáért felelő Secret Service majdnem 60 ezer dollárt fizetett ki a Floridában található Trump International Golf Clubnak a speciális járgányok használatáért. A bérleti szerződés szeptember végétől jövő év májusáig szól. De ez még nem minden.
A francia szerző által ismertetett friss adatok szerint 679 407 sugar baby él az Egyesült Királyságban, 49637 Németországban és körülbelül 40 ezer Franciaországban. Miért választották ezt az utat és mivel is foglalkoznak ezek a fiatal hölgyek, akik idősebb, módos urak társaságát keresik?
A Facebookon is közzétette a Mol péntek délelőtt azokat a fotókat, amelyeken az látszik (illetve nem látszik), hogy mennyire befolyásolja a főváros világörökségi panorámáját a cég Kopaszi-gáthoz tervezett 120 méteres új székháza.
Az Erzsébet téri Budapest Eye helyére már tavaly nagyobb kereket álmodtak a beruházók, melyhez el is készítették az alapszerkezetet - közölte az Óriáskerék Kft.
Kiszoríthatják a külföldi üzletláncokat, a jövő évi választások után a Fidesz nekifut ennek a még meghódítatlan gazdasági területnek - írta a Magyar Nemzet iparági információk alapján.
Az ukrán parlament által elfogadott "Az agresszor országból érkező állampolgárok részvételével szervezett vendégszereplések és fellépések rendezésének különleges szabályairól" rendelkező törvény a művészek mellett az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak(SZBU) is komoly szerepet szán.
Az NHK japán tévétársaság csak most hozta nyilvánosságra a hivatalos munkaügyi vizsgálat eredményét, amely megerősítette, hogy a munkahelyi túlterheltség miatt kialakult szívpanaszok okozták Miva Szado újságíró halálát.
A Dél-Afrikában kitermelt arany legalább tíz százaléka olyan bányákból származik, amiket a tulajdonosaik lezártak, de az életüket kockáztató, törvényen kívüli vájárok fegyveres felügyelőktől őrizve birtokukba vettek.
Kettős probléma tapasztalható a munkaerőpiacon: jelenleg nincs elég szakember, tíz év múlva viszont robotok és algoritmusok fognak dolgozni sokak helyett. Kinek nehezebb ma: a gyerekét útjára bocsátó szülőnek vagy a munkaerőhiánnyal küzdő cégvezetőnek?
11 milliós YouTube-nézettség, 904 ezer Instagram-követő, 7.1 millió Facebook follower, 2.4 millió weboldal-látogató – csak néhány a Car Throttle autós magazin augusztusi eredményei közül. Ez már önmagában kiemelkedő, de igazán akkor esik le az állunk, amikor megtudjuk, hogy mindezt natív hirdetésekkel érik el, ráadásul úgy, hogy kommunikációs stratégiájuk elsődleges célja a tartalomszolgáltatás, nem pedig az, hogy felhasználóikat a weboldalukra tereljék. Az idáig vezető útról és a saját tartalom fontosságáról mesélt Szedlák Gábor, a Car Throttle ügyvezető igazgatója – interjú.
Mostantól szigorúbban szabályozza a helyi önkormányzat az alkalmi lakáskiadást. Október elsejétől ugyanis csak akkor lehet airbnb-ztetni, ha a lakás „megváltozott funkcióját” a településvédelmi rendelet értelmében bejelentik, majd igazolják, hogy a társasház szervezeti és működési szabályzata engedélyezi azt.