Durva gyomrost kapott a Ryanair
Az Európai Bíróság most az ír fapados légitársaság vitatható gyakorlatát kaszálta el.
Az Európai Bíróság most az ír fapados légitársaság vitatható gyakorlatát kaszálta el.
hvg.hu
Három volt alkalmazott azt állítja, hátrányosan megkülönböztették őket.
MTI
Egységes megoldást sürgetnek az áruházi dolgozók.
MTI
A név és a kollekció is magyar, a többi kínai.
hvg.hu
A kormány a magyar vízipar külpiaci tevékenységét előmozdító pályázati program indításáról döntött - közölte a lebonyolítást koordináló Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).
MTI
Kiderült, ki rendezi idén a hétvégi Nemzeti Vágtát: az a cég, amelyik 2011 óta minden évben. Mégis történt egy változás.
hvg.hu
Verrasztó Evelyn és Dávid a Kálvin téren várja majd a kávékülönlegességek szerelmeseit. Úgy érezték, harminchoz közeledve már valami másba is bele kell vágniuk az úszás mellet.
hvg.hu
A korrupciót mindenki csak a felszámolóknál keresi, de nem biztos, hogy ott van – összegzi tapasztalatait Somogyi Ferenc, aki kilenc év után lemondott a Felszámolók Országos Egyesületének elnökségéről.
Újgenerációs reklámügynökségek vezetői szakembereit kértük arra, magyarázzák el: hol van a helye, és hogyan épül be a munkájukba a régi-új szakmai csodafegyver, a történetmesélés.
HVG Extra Business
Apartmant vagy panziót vesz ki, a kétórás foglalás a kedvence, és nagy elvárásai nincsenek, ha megkapja a maximális diszkréciót – ilyen a rövid időre szállást keresők többsége egy felmérés szerint.
hvg.hu
"A jó szomszéd" az vajon kicsoda? Tesztelje, hogy mennyire tudta megdolgozni az agyát a magyar márkák marketingje!
Torontáli Zoltán
Novembertől új részleggel, a média- és tartalomfejlesztési divízióval bővül a háromszoros olimpiai bajnok úszónő cége, az Iron Corporation.
hvg.hu
Már több száz frisstojás- és tojástermék-tételt vizsgált meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, és két feljelentést tett.
hvg.hu
A profi vállalkozók akkor is varázslatosan széppé teszik a megrendelőt, ha egyébként nem az.
HVG
A vonatok már menetrend szerint járnak, de a mentési munkálatok még zajlanak.
hvg.hu
„Te is szeretted a cuki kis dzsekit, én is szeretni fogom.” Efféle vallomások olvastán inkább barátnők levelezésére gondolna az ember, semmint a használtcikk-piacra – ám a kettő nagyon is jól összehangolható, sőt jövedelmező üzlet lehet belőle.
HVG
Most az önkormányzat indított vagyonnyilatkozati eljárást.
hvg.hu
Egy drónfelvételen jól látható, hogy az egykori vörös csillag még mindig ott van az épület tetején.
hvg.hu
A Gazprom gázipari cégnek jelentős összeggel, 179 milliárd rubellel, átszámítva több mint 800 milliárd forinttal tartoznak orosz vásárlói.
MTI
Az első ilyen egység a Gozsdu udvarban lesz, de jövőre még két helyen nyitnának Jamie's Pizzeriát.
hvg.hu