Ismert vállalkozást ránthat magával a Köki
Elrendelte a bíróság a csődeljárást a Gordiusz 95’ Zrt.-nél, amely korábban a Köki Terminál megaberuházásán is dolgozott – írta a Világgazdaság.
Elrendelte a bíróság a csődeljárást a Gordiusz 95’ Zrt.-nél, amely korábban a Köki Terminál megaberuházásán is dolgozott – írta a Világgazdaság.
hvg.hu
Az Opimus Group és a Konzum itthon és a nemzetközi piacon is további terjeszkedést tervez – mondta Jászai Gellért, a Konzum elnök-vezérigazgatója az egyébként az Opimus leányvállalata által tulajdonolt Világgazdaságnak.
hvg.hu
A Blikk szerint Szlovákiában sem tudta visszafizetni ügyfelei pénzét az a brókercég, amelynek itthoni vállalkozása ellen piacfelügyeleti eljárást indított az MNB.
hvg.hu
Vannak már cégek vezető pozícióiban is, de ha nem menedzserek, akkor is a munkaerőpiac meghatározó szereplői az Y generáció tagjai, akik motivációikkal, terveikkel, igényeikkel alakítják a cégkultúrát. Három különböző történettel mutatjuk meg, mi a közös bennük, és milyen változatos utakra vihetnek az eltérő indíttatások.
HVG Extra Business
Fél nap után indult újra a kereskedése, azonnal megrohanták a befektetők.
hvg.hu
Tizenkétmilliárd forintos beruházással 181 új munkahelyet hoz létre Debrecenben az Alföld Tej Kft., a munkahelyteremtést 120 millió forinttal támogatja az önkormányzat - közölte Papp László polgármester.
MTI
Miután a befektető apuka látta, hogy gyerekei mennyit pötyögnek a Snapchaten, meggyőzte iskolájuk igazgatóját, hogy növekedési alapjukból szálljanak be az akkor még a Stanford Egyetem kollégiumi szobájából vezetett cégbe.
hvg.hu
Tudni lehetett, hogy valami nagy dolog készül, mert délelőtt felfüggesztették a kereskedést a cég részvényeivel.
hvg.hu
Felfüggesztették a felcsúti polgármesterhez köthető két cég tőzsdei kereskedését. UPDATE: hamarosan kiderült, hogy Mészáros Lőrinc hivatalosan is tulajdonos lett a cégben.
hvg.hu
A szentségtörések legnagyobbikát követte el a FrieslandCampina azzal, hogy Túró Rudijára fehér borítást tett, vagy az idők szavát meghallva alkotta meg a Tökéletes Desszertet? A hvg.hu Túró Rudi-függői mondtak ítéletet a Fitt Pöttyösről.
hvg.hu
Nyolc másik ország üzleteivel együtt a magyarországi Aldikra is új logó kerül.
hvg.hu
A friss jelentés alapján 67 százalékkal nőtt az OTP-csoport adózott nyeresége.
MTI
A nyertes kaposvári céget hirdetmény nélküli közbeszerzésen választották ki. Tavaly novemberig elsősorban orvosi technológiával és kutatásfejlesztéssel foglalkozott.
hvg.hu
Jó időtöltés és végső soron hasznos is – vélik a klubtagok.
hvg.hu
Levélben fordult a Heineken Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, aki korábban a Heineken söreinek bojkottjára biztatta a hódmezővásárhelyieket az erdélyi Csíki Sörrel szembeni jogvita miatt. Lázár hamarosan Erdélybe is elmegy, hogy tanácsokkal lássa el a holland céggel perben állt sörfőzde tulajdonosát.
hvg.hu
Én vagyok az elnök, én vagyok a felelős. Ezért nem veszem fel sem az éves jutalmat, sem pedig a nekem járó részvény opciót- jelentette ki Marissa Mayer.
hvg.hu
Csupán néhány hónapja foglalkozik bútorokkal az a cég, amelytől több mint félmilliárd forint értékben rendelt berendezési tárgyakat a vizes vb-t szervező kft.
hvg.hu
Soha többé nem dolgozhatnak az Oscar-gálán a PwC alkalmazottai, akik hibáztak a díjazottak borítékjainak kiosztásakor – közölte az amerikai filmakadémia elnöke.
MTI
Francia stílusban nyomja, azaz ebédhez vagy utána vágyik egy pohár könnyű rozéra, vagy vörösre? Akkor is, ha épp nem vendéglőben eszik? Vagy stresszoldáshoz kellene azonnal pár korty? Akkor ilyen táskát mindenképpen be kell szereznie, így mindig kéznél lesz a rozé. Poharat persze tartson magánál!
hvg.hu