Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A friss jelentés alapján 67 százalékkal nőtt az OTP-csoport adózott nyeresége.
Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásoktól némileg elmaradó, az egy évvel korábbit közelítő 26,474 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el 2016 utolsó negyedévében, így a csoport éves adózott eredménye 202,452 milliárd forint lett, szemben az előző évi 63,171 milliárddal.
A Budapesti Értéktőzsde honlapján péntek hajnalban közzétett jelentése alapján az OTP-csoport konszolidált korrigált adózott nyeresége 70 százalékkal, 28,283 milliárd forintra nőtt 2016 utolsó negyedévében az egy évvel korábbihoz képest, az év egészében, 67 százalékos növekedéssel, 201,176 milliárd forintot ért el.
A jelentés a negyedik negyedévi eredmény 62 százalékos elmaradását az előző negyedévitől főként a kockázati költségek csaknem megháromszorozódásával (272 százalék) és a működési költségek 11 százalékos emelkedésével magyarázza.
A jelentésben kiemelték, hogy az éves eredményben a korrekciós tételek hatása mindössze 1,276 milliárd forint volt, és a jövőben az egyetlen negatív korrekciós tétel, amellyel számolnak, az a bankadó. Ennek várható nagysága 2017-ben konszolidált szinten 15,4 milliárd forint (adózás után), beleértve a szlovák leánybank által fizetendő bankadót is.
A bank vezetése a csoport minden piacán a makrogazdasági feltételek javulásáról számolt be, és az idén is erre számítanak.
Ez alapján az orosz és az ukrán leánybankok eredménye a vártnál is jobban alakult – ennek tulajdonítják a csoporteredmény ilyen mértékű növekedését.
Az orosz leánybank 20 milliárd, míg az ukrán leánybank 10,2 milliárd forintos profitot ért el, a javulás éves szinten 35,6, illetve 50,5 milliárd forint. Bár némileg csökkent az eredménye, így is az OTP Core hozzájárulása a legnagyobb (122,2 milliárd) a csoport eredményéhez, amelyet a bolgár DSK Bank (47,4 milliárd) követ. Érdemi javulás tapasztalható Horvátországban (3,8 milliárd forint), valamint a Merkantil Csoportnál (2,6 milliárd forint) és az alapkezelőnél (6,7 milliárd forint). A külföldi leánybankok közül a szlovák 2,2 milliárd, a montenegrói 1,8 milliárd forint veszteséget könyvelt el, és ugyancsak negatív eredménnyel zárt az orosz online bank, a Touch Bank (-5,9 milliárd forint).
A bank igazgatósága 53,2 milliárd forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a közgyűlésnek, ami részvényenként 190 forintot jelent, azonban a kifizetendő osztalék mértéke ennél kicsit több lehet a sajátrészvények számától függően – mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a tavalyi eredményeket bemutató sajtótájékoztatón.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.