Üzent a nyugdíjas egyéni vállalkozóknak a NAV

Az egyéni vállalkozók, az őstermelők és az áfa fizetésére kötelezettek mellett február 27-ig a kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozóknak is bevallást kell benyújtaniuk, mégpedig elektronikusan, az ügyfélkapun keresztül - hívta fel a figyelmet a NAV.




Úgy egyszerűsítették az adóbevallást, hogy bonyolultabb lett

Januártól egyszerűsítette a helyi iparűzési adó bevallását a NAV – legalábbis elvben. Ugyanis a központi megoldás nem feltétlen egyszerű és nem veszi figyelembe a helyi adómentességet, így az egyszerűen elveszhet a sorok között – hívja fel a figyelmet a Minősített Könyvelők Egyesülete.









"Igazi Sopronival" példálózik a Heineken Hungária a Csíki Sör ügyben

A cég vezérigazgatója szerint a Heineken bojkottálása egy a magyarországi piacot nem érintő jogvita miatt veszélybe sodorja a cég 500 alkalmazottjának és partnereinek megélhetését, és úgy látja, a csíki sör körüli vitát a fejekben kialakult téves információk is szítják. José Matthijsse-ét kérdeztük.



Legendás magyar márka térhet vissza Iránba

Már több megállapodás is született a magyar–iráni gazdasági vegyes bizottság első ülésén – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a bizottság ülését követő sajtótájékoztatón. Teheránban több száz Ikarus-buszt vásárolhatnak.





5+1 tipp arra, hogyan smúzoljunk hatékonyan

A smúzolás az a folyamat, amely során összeköttetéseket próbálunk szerezni. Sokan idegenkednek tőle, de néha elkerülhetetlen. Az Elmés kezdés című könyvben Guy Kawasaki ad néhány tanácsot arra, hogyan tegyünk szert minél több hasznos ismerősre.