Nagyon bízik a leendő first ladyben szlovéniai szülővárosa

Az új amerikai elnök felesége, Melania felé Szlovéniából áradó szeretet nem régi keletű. Az amerikai választási kampányban a kis európai ország politikusai többnyire Hillary Clintonnak szurkoltak. A bulvársajtó kevéssé hízelgő türténeteket közölt az új amerikai First Ladyről, aki 1970-ben a szlovéniai Sevnicában született – írja a dpa.







Abszurd trend: a sör után a spanglit is elővették a jógások

Mióta legalizálták a marihuánát Kaliforniában, egy jógatanár úgy gondolta, hogy feldobja az óráit azzal, hogy sodornak egyet a torna előtt. Foglalkozásain azóta megduplázódott a létszám. Mások sörrel próbálják elősegíteni a teljes átszellemülést.


Nálunk is megy az óriáskötés, mégis Ukrajnából tarolták le a világot

A vastag fonalból kötött, óriásszemű sálak és takarók néhány éve világszerte lázban tartják a lakásdekorosokat és a kézműves kötögetőket. A trendben Magyarországon is többen meglátták az üzleti lehetőséget, azonban nem éltek vele olyan ügyesen, mint egy ukrán lány, akinek márkája már a tengerentúlon is hódít. De mit tudnak Ukrajnában, amit itt nem?


Négy hónapos képzés után nettó 220-at ígérnek

A másfél éve alakult programozó iskola diákjai nagyrészt pályaelhagyó diplomások, akiknek nincs programozói előképzettsége, mégis a négy hónapos képzés sikeres elvégzése után azt ígérik, hogy garantáltan álláshoz jutnak, méghozzá szép kezdő fizetéssel. Igaz, a képzés ára sem csekély.


Ez mentheti meg a Földet a közelgő katasztrófától

Ha csak az éghajlat-változási egyezményeken vitatkozó kormányokra várunk, akkor nehezen lesz elkerülhető a klímakataklizma. Ezt felismerve néhány felelős nagyvállalat önként teljesítette vállalásait: drasztikusan csökkentették szén-dioxid-kibocsátásukat.


Megizzasztják a bankokat a fintech cégek, de ez a javukra válik

A pénzküldést megreformáló TransferWise egyik alapítója szerint a bankok évtizedeken keresztül túl magas költségekkel terhelték az ügyfeleket, de a fintech cégek most felforgatják a pénzügyi szektort. Egy szakértő szerint azonban ez a változás ugyanúgy a bankok malmára is hajthatja a vizet. Pay It Forward sorozatunk következő része.



Elolvadt a hétmilliárdos rekordbírság, csak egy részét tudja beszedni a GVH

Kétmilliárd forint helyett 320 millió forintot fizethet az államnak az a vasútépítő cég, amelyet három másik társasággal együtt 2010-ben büntetett meg kartellezés miatt a gazdasági versenyhivatal. A bírság összesen 7 milliárd forint lett volna. A Világgazdaság vette észre, hogy az egyik cégnek jelentősen csökkentették a büntetését. A versenyhivatal szerint, ha nem kötnek alkut, még kevesebb pénz folyik be az államkasszába – hangzott el a keddi RTL Híradóban.




A nagy hidegben kijön, hogy sokat fogyasztanak a magyar lakások

A mostani extrém hidegben megugrott a lakások energiafogyasztása, de a magyar lakásoknak csak kevesebb mint 20 százaléka számít korszerűnek vagy annál jobbnak. A lakások több mint fele átlagos vagy annál rosszabb minősítésű, a legrosszabb kategóriába tartozó lakások aránya pedig 6 százalékos volt a múlt évben.



Zsolnay: a "gyárlopási kísérlet főszervezői" állhatnak a volt dolgozók videója mögött

Nevüket és arcukat is vállalták azok a volt dolgozók, akik kamera előtt mondták el, milyen megaláztatások érték szerintük őket a Zsolnay-gyárban, ahonnan több évtized után jöttek el. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. szerint az egykori munkatársak a bíróság tett nyilatkozataikban nem mondtak ilyet, a videóval pedig nem akarnak érdemben foglalkozni, szerintük "a csalárd gyárlopási kísérlet főszervezői a legkisebbek hátán menekülnének ugyanis a felelősségre vonás elől”.