Bíróságon tiltakoznak a gyorsforgalmi út nyomvonala ellen

Még csak a tervezés időszakában is alig tart az M9-es autópálya, de már tiltakoznak a jelenleg aktuálisnak tűnő nyomvonal ellen. Az a terv látszik ugyanis befutónak, amelyiken az autóút túl közel húzódna a völgyben fekvő Alsónemesapátihoz, a lakosság pedig ezt nem akarja. És bármeddig hajlandónak tűnnek elmenni.





Trump összehívta a tech-agytrösztöt

A CNBC információi szerint szerdán asztalhoz ül az amerikai elnök a technológiai szektor nagyágyúival, akik közül többekkel nem mondható felhőtlennek a viszonya. Egyikük már jelezte is távolmaradását.


Rózsásan látják jövőjüket a kisvállalkozások

Egy felmérés szerint jól mutatja a cégvezetők optimizmusát, hogy tervezett beruházásaik célja már nem az amortizálódó eszközök pótlása, hanem a hatékonyság növelése és a kapacitás bővítése.



Így is harcolhatunk a veszélyes butaságok ellen

Ha egy olyan komplex témában akarunk meggyőzni valakit, mint amilyen például a védőoltások fontossága, a statisztikai adatoknál és a tudományos szövegeknél hatékonyabbak lehetnek a személyes történetek - idézi az Urbanlegends.hu blog a storytelling egyik nagyágyúját, Carmine Gallót.


Tévesen fizették be több százan a szemétdíjat, nem lesz egyszerű visszakapni

Rossz helyre utalták körülbelül háromszázan a szemétdíjat Szegeden. Rutinból a helyi hulladékgazdálkodás számlájára utalták a pénzt, miközben az új rendszerben már a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nek kellett volna. Vissza lehet igényelni a pénzt, de bonyolult a folyamat – írja a Délmagyarország.








Idei szabadságot jövőre kiadni? Lehet, de csak feltételekkel

Év végén a vállalkozásoknak időszerű áttekinteni, hogy az egyes munkavállalók hány nap szabadságot vettek ki az éves szabadságból, illetve hány nap szabadság adható még ki részükre. A kérdés azért is aktuális, mert a Munka Törvénykönyve úgy rendelkezik, hogy a szabadságot főszabály szerint az esedékesség évében kell kiadni.


A céges nagykutyákat indoklás nélkül is ki lehet rúgni

A vezetőkkel szemben támasztott fokozott bizalmi elvárásokra, illetve erősebb munkaerő-piaci pozíciójukra tekintettel a munkáltató egyoldalúan, igen rugalmasan szüntetheti meg a vezető munkaviszonyát. A munkaviszony megszüntetése ugyanakkor még a vezető esetében is sok esetben támadható.