"Bármi lehetsz" - nagyon bejött a Barbie-forradalom
A vártnál nagyobb bevételre tett szert az amerikai Mattel, mert jelentősen emelkedett a kereslet a Barbie babák iránt.
A vártnál nagyobb bevételre tett szert az amerikai Mattel, mert jelentősen emelkedett a kereslet a Barbie babák iránt.
MTI
Megtévesztette a fogyasztókat üdülési jogok eladásáról szóló ajánlataival a Royal Marketing Európa Kft., amit a Gazdasági Versenyhivatal 12 milliós bírsággal ”jutalmazott”.
hvg.hu
Az utóbbi időben rohamosan nőtt az ismert bourbon whisky, a Jim Beam forgalma. A két nagy, Kentucky államban, Clermont-ban és Bostonban lévő desztillációs üzemben egyre többet kell dolgozni.
hvg.hu
Orbán Viktor kormányfő is részt vett májusban a Mol egyik igazgatósági ülésén, ahol részben a cég új terveiről volt szó – mondta Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató a Figyelőnek.
hvg.hu
Beperelte a Lucasfilm a New York-i Jedi- és Fénykard Akadémiát, amelynek tanulói a jedik harcművészetének mesterfogásait sajátíthatják el.
hvg.hu
A TV2 Csoport várhatóan év elejétől TV2 Média Csoport Zrt. néven működik tovább – közölte a csatorna.
hvg.hu
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) kedden felmondta szerződését az egyik partnerével, a GSM Protect Kft.-vel. A cég ügyfelei november 17-étől csak viszonylati jegy vásárlásával, vagy egy másik bevallási közreműködőn keresztül tudnak úthasználatot bevallani.
MTI
Legyen szó a NAV-hoz bekötött pénztárgépekről, élelmiszereket árusító automatákról, a busás jövedelmet biztosító rendszerben rendre kormányközeli vállalkozások a nyertesek. Minimális kockázattal.
hvg.hu
A jelenlegi 22-ről 21 százalékra csökken a társasági nyereségadó mértéke Szlovákiában, az osztalék után fizetendő 14 százalékos egészségügyi járulékkötelezettség helyett pedig 7 százalékos osztalékadót vezetnek be.
MTI
Új helyre, a Váci úti BC140 irodaházba költözik a Media Markt magyarországi központja.
hvg.hu
Nagyon úgy fest, hogy az Uber kiirtásával sem szabadulnak meg a budapesti taxisok a modern, internetalapú konkurenciától. Sikeresen zárta ugyanis a Taxify a szeptemberi tesztüzemet, így a jövőben tovább kívánja növelni részesedését a hazai személyszállítási piacon.
hvg.hu
A digitalizáció gyökeresen átalakítja a munkaidő fogalmát, hiszen a mobil eszközök térnyerése révén az alkalmazottak egyre nagyobb részének adott a távoli, rugalmas munkavégzés lehetősége. A digitális korszak ugyanakkor új követelményeket támaszt az adatbiztonság területén is. Ezeknek a követelményeknek pedig – legyen szó nagyvállalatokról vagy kisvállalkozásokról – a felhővel lehet megfelelni.
Microsoft
Az offshore-hátterű Hunguard Kft. most a pénzintézetek kötelező auditján az egyetlen szolgáltató egyelőre. Korábban a közműcégek auditjából 200 milliót kaszált a cég, amelynek résztulajdonosai Rogán Antallal közös informatikai szabadalmat jegyeznek.
hvg.hu
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark négy korábbi vezető munkatársát 2014-ben mentették fel. A munkaügyi bíróság első fokon nekik adott igazat, de az ügynek még nincs vége, évekbe telhet, mire megkapják a kártérítésüket – írja a Délmagyarország.
hvg.hu
Annyian dolgoznak már Ausztriában, hogy komoly várólisták alakultak ki a mesterembereknél is.
hvg.hu
Cáfolta távozásának hírét a Világgazdaságnak adott interjúban a TV2-csoport vezérigazgatója, és Dirk Gerkens azt bizonygatta, hogy sokak véleményével ellentétben függetlenek, nem kapnak senkitől megrendeléseket, megbízásokat.
hvg.hu
A külföldi vendégéjszakák száma a Budapesten kívüli szállodákban igencsak megugrott az idén.
MTI
Viharos napokat él át a baloldali ellenzékhez húzó napisajtó: a Népszabadság bezárása után a Népszava sorsa is bizonytalan.
Juhász Gábor
Nem kávézhatnak többé naphosszat a társaságra vágyó nyugdíjasok a sanghaji Ikeában. Az áruház vezetősége megtiltotta ezt ugyanis nekik, az indoklásban kulturálatlan viselkedést és illegális vakrandi-csoportokat emlegettek. Az idősek azt mondják: ha a városban van másik olyan hely, ahol társasági életet élhetnek, nagyon szívesen elmennek oda, ha kell, többet is utaznak ezért.
hvg.hu
Piaci hírek szerint egy-két napon belül bejelenthetik, hogy gazdát cserél a megannyi megyei lap, illetve több magazin mellett a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks.
hvg.hu