Igazgatót és portást is keres a Samsung a régi-új magyar gyárba

Már toborozza munkatársait elektromos autók hajtásához szükséges lítiumos akkumulátorok gyártásához a Samsung SDI a Pest megyei Gödön – értesült a Magyar Idők. A koreai cég korábban képcsőgyárat üzemeltetett a telephelyen, amelyet 2014-ben bezárt. Most viszont a meglévő épületeket felújítják, átalakítják és bővítik.




Kiből és hogyan lehet YouTube-sztár?

„Ezeknek a srácoknak nagyon, nagyon, nagyon hosszú az ormányuk, és ez menő. Nagyjából ennyit akartam mondani” – több, mint tíz éve annak, hogy a YouTube egyik alapítója feltöltötte első, 18 másodperces, elefántokat ábrázoló felvételét a frissen indított videomegosztóra. Az oldalnak ma már havi egymilliárdos látogatószáma van, és ügynökségek alakulnak YouTube-csatornák profi üzemeltetésére.


Nyolc városban indulhatnak a startup-keltetők

Nyolc inkubátor kapott ötmilliárd forintot és szakmai támogatást, hogy a konvergencia-régiókban is létrehozza az ígéretes innovatív ötletek felkutatását, fejlesztését és finanszírozását szolgáló közösségi és képzési bázisokat.


Itt a javaslat a Google-adóra

Az európai híroldalaknak jogot kapnának arra, hogy díjat követeljenek a Google-től és más keresőmotoroktól, ha megjelenítik cikkeiket. A lépéssel a tartalomgyártók kiszolgáltatottságán szeretnének enyhíteni az európai szabályozók, de megvan rá az esély, hogy a dolog fordítva sül el.




Ezzel az appal féláron juthat ételhez

Nem egy klasszikus akcióvadász alkalmazásról van szó, a redinner az éttermekben vagy a boltok polcán megmaradt lejárat közeli élelmiszereket mentené meg a kukától. A felhasználók első kézből informálódhatnak, hogy közelükben hol juthatnak kedvező árú „maradékokhoz”.




71 millió fiatal munkanélküli

Romlik a fiatalok foglalkoztatottsága, ennek köszönhetően csak idén fél millióval, vagyis 71 millióra emelkedik globálisan munkanélküli fiatalok száma. Az Európai Unió 28 tagállamában a 25 éven aluliak 13 százaléka tartozik a "relatív szegénységtől fenyegetett" kategóriába.