Folytassa, Uber!
Az Uber folytatja a működését Budapesten és továbbra is elkötelezett közel 50 ezer magyarországi felhasználója és ezer autóspartnere iránt.
Az Uber folytatja a működését Budapesten és továbbra is elkötelezett közel 50 ezer magyarországi felhasználója és ezer autóspartnere iránt.
hvg.hu
Egy svájci multicég, az Aryzta AG vette meg a Fornettit - jelentette be ma Szabó József, a cég volt ügyvezetője.
MTI
Egy jászberényi akkumulátorgyártó és műanyagfröccsöntő családi vállalkozás került a Forbes magyar családi vállalkozásokról készített listájának élére. A lap szerint a több mint 90 milliárdos cég most a legnagyobb itthon ebben a körben. Csányi Sándor OTP-vezér Bonafarmja ezüstérmes, 87,5 milliárd forintos becsült értékkel. Felcsuti Zsolt 69,5 milliárdos portfóliója a harmadik helyre került a Forbes-listán.
hvg.hu
Meglátogattuk a Levendula fagyizókat ellátó műhelyt, hogy megtudjuk, hogyan készülnek az extrém ízű kézműves különlegességek, és hogy végigkísérjük a fagyi útját az üzletekig. Legnagyobb meglepetésünkre még egy adóhatósági ellenőrzésnek is szemtanúi lehettünk.
Varga Szabolcs
Még a Szilícium-völgyben is lehet valaki nagyon sikeres, akkor is, ha "csak” bölcsészdiplomája van. Bár sokan ezen tanulmányokat üzleti szempontból inkább a kellemes, de haszontalan kategóriába sorolják, mások azt hangoztatják, hogy nem feltétlenül a végzettség, hanem a megszerzett kompetenciák és a tanulni tudás a legfontosabb, amit az egyetem adhat.
hvg.hu
Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Mol-csoport 2015 második negyedéves eredménye: az előző év azonos időszakához képest 89 százalékkal magasabb, 179,5 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt ért el – közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
MTI
Jelentősen, 24 százalékkal csökkent a Kellogg amerikai gabonapehely-gyártó cég nyeresége a július 4-ig tartó negyedévben az előző évihez képest.
MTI
Jelentősen elmaradt a piaci várakozásoktól a Hyatt szállodalánc eredménye 2015 második negyedévében.
MTI
A tavalyi gyengélkedés után nagyot javult a Campari olasz likőrgyártó eredménye 2015 első fél évében.
MTI
Gyakran hivatkoznak átszervezésre a cégeknél, amikor elküldik egy munkavállalójukat, azonban ha perre kerül sor, és a munkáltató nem tudja bizonyítani, hogy az átszervezés valóban megtörtént, borsos árat kell fizetnie.
hvg.hu
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) alkalmasnak találta a Főgáz ajánlatát a Tigáz Zrt. mintegy 1,2 millió fogyasztójának ellátására. A fogyasztók 2016. október 1-jéig kerülnek át a Főgázhoz, amely így a jövő év végére már 3,3 millió földgázfogyasztó részére garantálja a biztonságos földgázellátást, ezzel a teljes magyar lakosság földgázszolgáltatójává válik.
MTI
A vádhatóság szerint a Petrotel a piaci árnál drágábban vásárolt kőolajat, illetve az önköltség alatti áron értékesítette végtermékeit a Lukoil Europe Holdingsszal lebonyolított ügyletekben egy nem létező adósság törlesztésének álcája alatt.
MTI
Ma tizenkét ember kapta meg a felmondólevelet az egyesült közmédia-cégtől, de az MTVA szerint a későbbi működés során dől el, hogy lesznek-e még többen, akiket kirúgnak.
hvg.hu
A főoldal után jellemzően a "Rólunk" oldal a leglátogatottabb, ahol a cégek általában a termékük, szolgáltatásuk bemutatására koncentrálnak, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy az embereket az érdekli, kik állnak a cég mögött, mi mozgatja őket. Ha ez az oldal nem kelt bizalmat, sokat veszíthet vele.
Kertész Attila Mihály
Boldoggá akarta tenni dolgozóit egy amerikai cég vezetője, és lemondva fizetéséről mindenkinek jelentősen megemelte a bérét. A legjobban kereső munkatársak ugyanakkor rossz néven vették, hogy a náluk jóval képzetlenebbek vagy lustábbak is kaptak emelést és felmondtak. A cég most a csőd szélén tántorog. Az egyenlősdi bukása.
hvg.hu
Nem kevés bosszúság érte azokat az utasokat, akik az Orangeways járatával akartak szombat délután Krakkól Budapestre utazni. A busz karambolozott Szlovákiában, emiatt órákat késett. A társaság végül mentesítő járat helyett az összetört járművet küldte a lengyel városba. Az utasok arra nem mertek felszállni, és a pályaudvar felügyelője sem engedte elindulni a buszt. Volt, aki kénytelen volt az állomáson éjszakázni – derül ki a hétfői Népszabadságból.
hvg.hu
Július óta ha egy csepp alkoholt is ivott az alkalmazott és a munkahelyén baleset éri, az akkor sem számít üzemi balesetnek, ha csak részben az alkohol a felelős.
hvg.hu
A közel 20 milliárd forintnyi profitot osztalékként vitte ki tavaly a Mercedes – írja a Világgazdaság.
MTI
A General Electric papírjaiból kijön Brazília, a Johnson & Johnsonéból pedig Dél-Afrika.
hvg.hu
A fővárosiaknak a Mol szolgálhat meglepetéssel – a Mindenár.hu ezen a héten is bemutatja, hol melyik bolt lesz nyitva vasárnap.
hvg.hu