Magyarországon árult terméket hív vissza a Lidl
Szerencsétlen körülmények összejátszása esetén eltörhet egy roller; a gyártó ezért visszahívja a forgalomból a sporteszközt. A rollert a magyarországi Lidl üzletekben is árulták.
Szerencsétlen körülmények összejátszása esetén eltörhet egy roller; a gyártó ezért visszahívja a forgalomból a sporteszközt. A rollert a magyarországi Lidl üzletekben is árulták.
Egy finn startup technológiájának köszönhetően akár 30 százalékkal is csökkenhet a szemétszállítás költsége. Az Enevo cég úgy képzeli, hogy a mezőgazdaságban, illetve az építőiparban is meg lehet majd honosítani ezt a megoldást.
Legalább 120 új szálloda nyitását tervezi a Hilton hotelóriás Kínában a következő három-négy év során - idézi a kínai média a vállalat ázsiai, csendes-óceáni térségért felelős vezérigazgatóját.
Ázsia számos országában egyre több nagyszabású vízipari beruházást hirdetnek meg, amelyek elnyerésért folyó nemzetközi versenyben a magyar cégek is meghatározó szereplők. A Magyar Vízipari Klaszter cégei a kontinens országaiban jelenleg mintegy százmillió euró értékű élő, aláírt szerződéses megbízást jegyeznek.
Kirobbanó formában vannak az amerikai gyorséttermi cégek részvényei az utóbbi hónapokban, többen is új történelmi csúcsokat tudtak dönteni. A komoly növekedések pedig akár még nagyobbra is növekedhetnek.
Nem volt verseny a legkorábban 12 év múlva induló Paks II. beruházás népszerűsítésére kiírt pályázaton, egy cég jelentkezett ugyanis mindössze, s az IMG meg is nyerte az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. 220 milliós médiatenderét.
A magyarországi kis- és közepes vállalkozások számára nem fontos a reklámozás, és alig költenek márkaépítésre. Sokkal fontosabb számukra az eladások ösztönzése.
Tizennyolc flottakövető szolgáltatóval kötött szerződést az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. péntekig, a fuvarozók a szolgáltatók hálózatán keresztül teljesíthetik a megtett úttal arányos útdíjfizetéshez szükséges bevallási kötelezettségüket.
Óvatos optimizmusra ad okot az építőipar áprilisi teljesítménye az ÉVOSZ alelnöke és az Erste elemzője szerint, akik ugyanakkor úgy vélik, egyelőre mértéktartóan kell kezelni az adatokat amiatt, hogy a megkötött új szerződések volumene továbbra is elmarad a korábbi időszaktól.
Eddig csaknem 250 cég jelentkezett a Rába-holding és a Volvo beszállítói programjába - jelentette hétfői közleményében a győri székhelyű járműgyártó.
Egy egész hotelláncra elegendő szálloda kerülhet a közeljövőben a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ingatlanfejlesztő cégéhez, mivel a pénzintézet által finanszírozott létesítmények egy része nem tudja törleszteni kölcsöneit – hangzott el a köztévé reggeli műsorában.
Az építőipar termelése 9,8 százalékkal nőtt áprilisban az egy évvel korábbihoz képest a márciusi 9,9 százalékos emelkedést követően. Az épületszerkezet-építés és a vasútépítés támogatta a növekedést a tavaly áprilisi alacsony bázis mellett - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Öt ügyvéd közül átlagosan egy nem ad nyugtát a revizorok helyszíni tapasztalatai alapján – írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
A Malév-pilótákat tömörítő egyesület felelősség-megállapítási keresetet nyújtott be a bíróságon, hogy megvizsgáltassa a felszámolás alatt álló légitársaság legnagyobb, több mint 95 százalékos tulajdonosának, vagyis a magyar állam felelősségét – írta hétfői számában a Népszabadság.
A végleges bezárás elkerülése érdekében átszervezési programot indít a francia GDF Suez tulajdonában lévő Dunamenti Erőmű; ennek érdekében több ütemben csoportos létszámleépítést hajtanak végre – írta a Népszabadság és a Magyar Nemzet hétfőn.
Bevételeiknek körülbelül egynegyedét kínai vásárlóknak köszönhetik a brit Burberry divatmárka tulajdonosai, és ez további fejlesztésekre indítja őket a világ luxuspiacából mind nagyobb szeletet hasító Kínában.
A Microsoft egyre közelebb kerül a Nokia felvásárlásához, a finn vállalat nemrég "elfelejtette" a Symbian operációs rendszert, helyette a Windows Mobile-t alkalmazza, és megszabadul a Siemens-szel közös cégüktől, a Nokia Siemens Networks-től. A Portfolio.hu cikke.
A józsefvárosi piac üzemeltetője bérleti szerződésének felmondását kéri Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől és a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságától.
A Microsoft Office kétségtelenül a legnépszerűbb irodai programcsomag, de nem az egyetlen. Sőt, öt olyan ingyenes alternatívát mutatunk, melyek bármelyikében megtalálható az átlagfelhasználók által leggyakrabban alkalmazott funkciók zöme.
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök szerint az Európai Központi Banknak - több euróövezeten kívüli államhoz hasonlóan - a kis- és középvállalatok hitelezését ösztönző programot kellene kialakítania.