Az Altera június 25-én lép a tőzsdére
Az Altera Vagyonkezelő Nyrt. részvényeit június 25-én vezetik be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) "B" kategóriájába.
Az Altera Vagyonkezelő Nyrt. részvényeit június 25-én vezetik be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) "B" kategóriájába.
A jószomszédinál szorosabb viszonyban áll Fellegi Tamás exminiszter cégcsoportja azzal a bécsi befektetővel, aki átvenné az egyesülő Springer–Ringier-lapbirodalomból kimaradó újságokat, köztük a Népszabadságot.
Még 25 százalékkal magasabb fizetésért is csupán az informatikusok 15 százaléka váltana biztosan munkahelyet.
Napokon belül közzéteszik a második pályázatot a kapuvári húsgyárat működtető cégek vagyonára - erősítette meg az MTI értesülését Jendrolovics Pál Péter felszámolóbiztos pénteken.
Forgalma alapján még mindig a Tesco vezeti az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok listáját. A második tavaly is a CBA, a harmadik pedig a Coop lett.
Rogán Antal bezárathatja azt az V. kerületi éttermet, amely nemrég egy 52 ezer forintos számlát állított ki egy turistának néhány italért – írja az Index. A lap szerint a főbérlő megteszi a megfelelő lépéseket a bérlő Frizzantéval szemben.
Tokaj zárt borvidék lesz, ami annyit jelent, hogy a jövőben tokaji borként csak azok a borok hozhatók forgalomba, amelyek nemcsak a borvidéken termelt szőlőből készültek, hanem helyben, azaz a tokaji borvidéken is palackoztak.
Az idő pénz - a vállalkozó ideje pedig különösen. Főleg, ha olyan felesleges dolgokra pazarlunk időt, mint minden e-mail megválaszolása, vagy egy szerződés megfelelő formátumban való elolvasása. Az alábbi tanácsok megfogadása után azonban javulhat időgazdálkodása, így több ideje juthat a fontos dolgokra.
Részvényeinek tőzsdei bevezetését fontolgatja a Wizz Air a londoni börzén - közölte a Sky News, amely szerint a légitársaság már keresi a kibocsátásban részt vevő befektetési bankokat. A tőzsdei bevezetéssel a csatorna szerint a Wizz Air több száz millió fontos friss tőkéhez juthat.
Több szolgáltató cég is jelezte a napokban a Hungexpónak, hogy megkereste őket az Expo Guide nevű társaság, amely megtévesztő hirdetési lehetőségeket kínált több budapesti kiállítás katalógusába – írta a Turizmus Panoráma Bulletin.
Az előző év egészére vonatkozó 4,08 százalékról 3,79 százalékra csökkent az első negyedévben a bedőlő, azaz felszámolás vagy csődeljárás alatt álló cégek arányát követő mutató - közölte a Bisnode üzleti információs szolgáltató csütörtökön.
A Colas Út Zrt. építheti meg az M85-ös gyorsforgalmi út Enesét Csornával összekötő szakaszát - közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs vezetője pénteken.
Első tesztrepülésén, először szállt fel a franciaországi Toulouse-ban az európai repülőgépgyártó Airbus A350 típusú, nagy hatótávolságú, széles törzsű repülőgépe pénteken.
A magyar Zinemath Zrt. olyan új filmkészítési technológiát fejlesztett ki, ami nagyban csökkenti a filmes utómunkálatok költségeit. A zLense egy kamerára rögzíthető hardware és hozzá tartozó szoftvermegoldás. Segítségével a kamera képes a valós teret virtuális objektumokkal kiegészíteni, ami hasonló szabadságot ad a filmalkotók kezébe, mint ha 3D-animációt készítenének.
Magyarországra érkezik a Pioneers Unplugged. A régió vezető innovátoraira, vállalkozóira, vállalatvezetőire és befektetőire szabott kapcsolatteremtő rendezvényt Bécs és Prága után június 18-án Budapesten rendezik meg.
A Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) és a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) megnyugtatóan, a közös érdekek mentén sikeresen rendezte a napirenden lévő aktuális kérdéseket, és a megállapodásnak köszönhetően a kollektív munkaügyi vita a felek megelégedésével lezárult - közölte az RCH csütörtökön az MTI-vel.
Közös szándéknyilatkozatot írtak alá a dohánypiac képviselői a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. kezdeményezésére.
A Coty szépségipari vállalat részvényeivel délután indul a kereskedés, miután a vállalat tegnap 1 milliárd dollár értékű részvénycsomagja cserélt gazdát 17,5 dolláros részvénenkénti árfolyamon. Ezzel a Rimmel, a Beyoncé és Halle Berry szépségipari márkákat is magáénak tudó vállalat 8,6 milliárd dolláros értékkel rendelkezik.
A Zsolnay porcelánnak és kerámiának, valamint a Zsolnay Kulturális Negyednek a Magyar Értéktárba és a hungarikumok gyűjteményébe való felvételét javasolja a Pécsi Értéktár Bizottság.
A tavalyi 4,08 százalékról 3,79 százalékra csökkent az idei első negyedévben – a most először megjelenő, országos adatokat tartalmazó – Bisnode Bedőlési Index (BBI). Mindössze négy ágazatban romlott a mutató, a többiben azonban javult. Területi bontásban Borsod és Nógrád megye ért el látványos eredményt, az ott nyilvántartott cégek bedőlési mutatója több mint 1 százalékponttal csökkent.