Norvég olajmezőbe szállt be az OMV
 

Norvég olajmezőbe szállt be az OMV

Az OMV osztrák energiaipari csoport megvásárolta a norvég Edvard Grieg olajmező 20 százalékát a német RWE Dea cégtől. Az osztrák cégnek az idén ez a harmadik akvizíciója Norvégiában.

MTI MTI

MÁV-kötelező: a többi biztosítóval fizettetik ki a kárigényeket
 

MÁV-kötelező: a többi biztosítóval fizettetik ki a kárigényeket

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) nyújtó biztosítóknak piaci részesedésük arányában kell feltölteniük azt a technikai számlát, amelyről a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) bocsát forrást a MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) rendelkezésére, hogy rendezhesse a ki nem fizetett igényeket az ügyfelei által okozott károk után. Az erről szóló törvényjavaslat a kormány honlapján jelent meg.

MTI MTI

Nagykanizsa gyűjti majd a hulladékot száznál is több településen
 

Nagykanizsa gyűjti majd a hulladékot száznál is több településen

Nagykanizsa önkormányzata üzletrész-átruházási szerződést írt alá a Saubermacher-Magyarország Szolgáltató Kft.-vel a cég kizárólagos tulajdonában álló Saubermacher-Pannonia Kft. 100 százalékos üzletrészének megvásárlásáról - közölte a város önkormányzata és a társaság.

MTI MTI

Négy százalékos profit növekedés a Coca Cola-nál
 

Négy százalékos profit növekedés a Coca Cola-nál

Az atlantai székhelyű vállalat a harmadik negyedévben 4 százalékos nettó jövedelemgyarapodást könyvelhetett el a globális piaci értékesítéseknek köszönhetően. A Coca Colának a fejlődő országokban növekvő középosztály fogyasztásából sikerült tőkét kovácsolnia.

hvg.hu hvg.hu

PwC: Magyarországon csak kisebb portékák találnak vevőre
 

PwC: Magyarországon csak kisebb portékák találnak vevőre

A második negyedévben jelentősen nőtt a felvásárlási tranzakciók (M&A) összértéke az európai pénzügyi szolgáltatási szektorban a PwC globális tanácsadó cég elemzése szerint. Bár Magyarországon számos tranzakció állt vagy áll előkészítés alatt, egyelőre inkább csak kisebb portékák találtak vevőre - áll a közleményben.

MTI MTI









Több mint 7000 fiktív cég akadt fenn a NAV rostáján
 

Több mint 7000 fiktív cég akadt fenn a NAV rostáján

Az új adóhatósági szűrővizsgálatok célja a céglovagok kiszűrése, akik feltehetően csak azért alapítanának céget, hogy megcsapolják az államkasszát. Szeptember végéig 700 céglovag meg sem kezdhette működését, s több mint 6000 fiktív cégnek kell felhagynia „tevékenységével”.

hvg.hu hvg.hu

600 milliárd jenes hitelt kap a Panasonic
 

600 milliárd jenes hitelt kap a Panasonic

Hatszázmilliárd jenes hitelkeretet biztosít a Panasonic számára a cég négy legnagyobb hitelezője a pénzügyi gondokkal küzdő vállalat finanszírozásának biztosítása érdekében - írta a Nihon Keidzai Simbun japán üzleti lap kedden.

MTI MTI

Népszabadság: nincs tökéletes jelentkező az e-útdíj tenderre
 

Népszabadság: nincs tökéletes jelentkező az e-útdíj tenderre

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) az elektronikus útdíjtenderre pályázó nyolc jelentkezőből hetet szólított fel leadott pályázati dokumentációja kiegészítésére, a hiányosságok pótlására - írta keddi számában a Népszabadság.

MTI/Népszabadság MTI/Népszabadság

Kevesebb embert rúgnak ki a Bombardier dunakeszi gyárából
 

Kevesebb embert rúgnak ki a Bombardier dunakeszi gyárából

A vártnál kisebb leépítésre kényszerül a Bombardier dunakeszi járműgyára, az üzemben korábban tervezett 100-200 helyett kevesebb mint száz fő leépítésével számolnak az év végéig - írta keddi számában a Napi Gazdaság.

MTI/Napi Gazdaság MTI/Napi Gazdaság

FKF-ügy: 18 ember ellen emelnek vádat
 

FKF-ügy: 18 ember ellen emelnek vádat

Kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények megalapozott gyanújával összesen tizennyolc emberrel szemben vádemelési javaslattal zárult hétfőn a nyomozás a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. gazdálkodása ügyében - írta keddi számában a Magyar Nemzet Bényi Mónika rendőrségi szóvivőre hivatkozva.

MTI/Magyar Nemzet MTI/Magyar Nemzet