A tételes eho története dióhéjban

Megszűnt 2010 január elsejétől a tételes eho, amelynek a magyar jogrendből való kiiktatását már a bevezetésekor megígérték, aztán 13 év lett belőle. A járulékmechanizmus átalakításának reformértékű lépéseként csúfolták a társadalombiztosítási (tb) büdzsé befoltozására létrehozott adónemet, amely növelte az adminisztrációt, és kiábrándító módon semmilyen ellenszolgáltatást sem ígért.

Fejpénz vagy bosszantás?

A fejpénz a társadalombiztosítási adóztatás terén nem új keletű. Más EU-tagországok is szívesen alkalmazzák, de nem olyan bátortalanul, ahogy az a 4500 forintos szinten megragadt, majd nevetséges, havi 1950 forintos szintig visszafelé lépdelő magyar változatnál volt látható. Az egészségügyi hozzájárulás nem érte el a célját, ahogy mondani szokás, egy 50 milliárd forint körül teljesítő adónemnél: kevésnek sok, soknak kevés. Elhagyni nem lehetett, tovább növelni nem illett.

A tételes eho és a külföldiek

Meglepődéssel szembesültek a magyar társadalombiztosításban nem rezidens külföldiek, hogy a magyar állam tartja a markát a jelenlétük miatt, mondván, a magyar társadalombiztosítási rendszerhez nekik is hozzá kell járulniuk. A módszert az Alkotmánybíróság (AB) többször megerősítette, mondván, az alkotmányunk az állampolgárokon kívüli személyekre nem tiltja az adókötelezettség megállapítását, vagyis az egészségügyi hozzájárulás is egy adó, amely bárkire kivethető. Az eho mint társadalombiztosítási különadó tehát az első adónem volt, ami megkóstolta az addig csak osztalékban fürdő külföldi magánszemélyeket, mondván, cégükben vállalt közreműködés ezzel a miniadóval sújtható.

A cikk folytatását olvassa el az Adózónán.