Történelmi rekordot hozott a Jobinfo.hu számára 2012 januárja, több mint 1 millió alkalommal keresték fel az oldalt, ami 2011 januárjához képest 40 százalékos növekedést jelent. „Ha a konkrét állásokra történő kattintásokat vesszük figyelembe, még ennél is jelentősebb, 200 százalék feletti a növekedés, ami arra utal, hogy januárban nagyon megindult a keresleti piac” – mondta Kristók Balázs, az állásszemléző oldal vezetője. A szakember hozzátette, a növekedés a portál piaci bővülését leszámítva is jelentős, így egyértelműen arra utal, hogy idén januárban ténylegesen nőtt az álláskeresők száma.

Mérnöknek, informatikusnak jó most lenni – derült ki a Jobinfo.hu állásszemléző oldal legfrissebb elemzéséből. Az ilyen végzettséggel és tapasztalattal rendelkezőkre hamar lecsapnak a munkaadók, legalábbis erről tanúskodik, hogy a kínálati és a keresleti oldalt egybevetve ebben a két kategóriában mutatkozik leginkább hiány. „Ez évek óta az egyik fontos jellegzetessége az álláspiacnak, és összecseng a 2012-re meghirdetett felsőoktatási keretszámokkal is, hiszen a legtöbb hallgatót a műszaki és informatikai karokra várják, ami hosszú távon megoldást jelenthet a problémára” – kommentálta az adatokat Kristók Balázs.
A kereslet és kínálat arányát vizsgálva a távmunkát keresők vannak a legrosszabb helyzetben, hiszen itt a kisszámú lehetőség iránt rendkívül nagy az érdeklődés. Hasonló cipőben járnak még a beszerzés, logisztika és adminisztráció területén elhelyezkedni vágyók, de komoly tülekedésre számíthatnak azok is, akik a turizmus és idegenforgalom szakmában keresnek munkahelyet. A fő álláskategóriák alapján egyébként a legtöbb nyitott pozíció az értékesítés és kereskedelem, valamint a szak- és fizikai munka területén található a Jobinfo.hu adatai szerint. Ezeken a területeken a kereslet és a kínálat aránya is kiegyensúlyozottnak mondható.