Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Csaknem egymilliárdos megbízást nyert el a felcsúti polgármester és a kormány egyik kedvenc építőipari cége.
A West Hungária Bau Kft. és a Mészáros Lőrinc tulajdonában levő Fejér-B.Á.L. Zrt. építheti Püspökszilágyban radioaktívhulladék-tárolót – derül ki a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számában között hirdetményből. A hivatalos nevén Radioaktív Hulladékokat Feldolgozó és Tároló kapacitás-felszabadítása, biztonságnövelése következő ütemének végrehajtásához szükséges csarnok, konténment és kapcsolódó infrastruktúra kialakítását a két cég konzorciuma 835,6 millió forintért vállalta, valamivel olcsóbban, mint a 846 milliós fedezet.
A nyílt eljárás már a második próbálkozás volt a kiíró, állami tulajdonú Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. részéről. Az előző, tavaly augusztusban kiírt tender eredménytelen lett, ugyanis a legolcsóbb ajánlatot benyújtó pályázó is 930 millió forintot kért. Ebben a konzorciumban szintén részt vett a miniszterelnök veje, Tiborcz István üzlettársa, Paár Attila tulajdonában levő WHB, ám akkor még a Mecsekérc Zrt.-vel párban. Ez utóbbi cég most külön próbálkozott, de csak a második legjobb helyre futotta, bár szintén a kereten belül maradt 841 milliós ajánlatával.
A püspökszilágyi létesítmény egyike a paksi erőmű három hulladéktárolójának. Az akkori ajánlások alapján 1971-ben tervezték és öt évvel később helyezték üzembe, 1998-ig az ÁNTSZ üzemeltette. Itt ugyanis nem csak az erőmű hulladékát dolgozzák fel, de az egész országban keletkező radioaktív anyagokat.
A mindössze két éve alapított Fejér-B.Á.L. Zrt. tavaly nyerte el az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. minősítését, ez azt jelenti, hogy Mészárosék építőipari cége kaphat megbízásokat az erőműben is.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Számos kedvezményes kamatozású termék érhető el a Széchenyi Kártya Programban, illetve az EXIM Magyarországnál.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Az orosz elnök úgy véli, hogy országa gazdasága és hadserege elég erős ahhoz, hogy bármilyen további nyugati intézkedésnek ellenálljon.