Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A bíróság szerint a végtörlesztés költségeinek megállapításánál és a bankkártyákkal történő visszaéléseknél is törvénytelenül járt el a hitelintézet.
Tisztességtelen az a banki gyakorlat, amely a jóvá nem hagyott (például a kártya ellopása után történt) bankkártyás fizetési műveletek esetében felmenti a hitelintézetet a felelősség alól azzal, hogy a bizonyítás terhe a fogyasztóra hárul – állapította meg a Fővárosi Törvényszék egy közérdekű perben. Az eljárást a Fővárosi Fellebbviteli Ügyészség kezdeményezte egy külföldi tulajdonban levő bank ellen, amelynek nevét nem kívánták elárulni, azt viszont megtudtuk, hogy jelenleg is működő hitelintézetről van szó, a tisztességtelennek ítélt gyakorlatok így akár élő szerződésekben is előfordulhatnak.
Nem a bankkártya-letiltással kapcsolatos gyakorlat ráadásul az egyetlen, amelyet elkaszált az Ítélőtábla. A testület azt is megállapította, hogy a bank több, előtörlesztéssel kapcsolatos kikötései is tisztességtelenek, mivel a jogszabálytól eltérően határozzák meg a díjat, illetve az elvárt differenciálás helyett valamennyi szerződésnél az előtörlesztett összegre vetítve határozzák meg, kell-e fizetni az előtörlesztésért. Vagyis a hitelkockázatot veszi alapul, nem azt, a banknak milyen közvetlen költségei keletkeznek. A 2010. március 1. előtt kötött szerződések esetén pedig nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy az a fogyasztó előtörlesztéséhez kapcsolódó közvetlen költségek felszámítását és nem a bank egyéb kártalanítását tartalmazza.
Az ítélet után a banknak változtatnia kell mostani gyakorlatán, ha ezt nem teszi meg, az Ügyészség újabb pert indíthat ellene – mondta el a hvg.hu-nak a testület szóvivője, aki hangsúlyozta: az üggyel a tisztességtelen gyakorlatra kívánták felhívni a közvélemény figyelmét.
Néhány hete az Európai Bíróság állapította meg egy devizahiteles ügyben, hogy tisztességtelen gyakorlatnak minősülhet, ha a bank nem írja le pontosan a hitel felvételével járó kockázatokat.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.