szerző:
hvg.hu

Lengyel Róbert azt mondja, az ügyben alakult ellenzéki árnyék-bizottságnak is megmutatta a város lámpacseréjéről szóló iratokat, de csak a sajtóból értesült róla, hogy a rendőrség végül lezárta a nyomozást.

Hiába várta a nyomozókat Siófok független polgármestere, a rendőrség nem volt kíváncsi a város közvilágítás-korszerűsítéséről szóló dokumentumokra. A kivitelező a Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Zrt. volt, amelyről az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) nemrég megállapította, hogy szervezett csalási mechanizmust épített ki 17 közbeszerzése körül. Ezek között volt a siófoki lámpacsere-program is.

A rendőrség nemrég bűncselekmény hiányában lezárta az ügyben folyó nyomozást, de mint később kiderült, voltak városok – Siófokon kívül Hódmezővásárhely is – ahonnan el sem vitték az Elios-beruházásokról szóló dokumentumokat. A siófoki polgármester, Lengyel Róbert a Szabad Pécsnek azt mondta: már korábban elzáratta az iratokat a polgármesteri hivatalban, mivel arra számított, hogy hamarosan nyomozók érkeznek hozzá, és a dokumentumokat követelik majd tőle.

Ilyen azonban nem történt, Lengyel is csak a sajtóból értesült róla, hogy lezárták a nyomozást. A polgármester azt mondta, ő az év elején az Elios-ügy miatt alakult ellenzéki árnyék-bizottságnak is megmutatta a beruházásról szóló iratokat, és azt az összefoglalót is, amelyet ő maga készített a dokumentumok alapján. Ráadásul Lengyel szerint az ellenzéki vizsgálóbizottság ülésére csak ő ment el az érintett polgármesterek közül.

Tudom, hogy több kollégám ki sem adta nekik ezeket a dokumentumokat. Nekünk azonban nincs titkolni valónk

– mondta a lapnak Lengyel.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Az Alkotmánybíróság lecsapott Makádra

Az Alkotmánybíróság lecsapott Makádra

Máris kiesett Babos, nem jött össze a főtábla Miamiban

Máris kiesett Babos, nem jött össze a főtábla Miamiban

Rejtélyes Samsung-meghívó: újabb Galaxy telefonok érkeznek

Rejtélyes Samsung-meghívó: újabb Galaxy telefonok érkeznek

20-25 év múlva már nem lesz annyi víz Angliában, mint amennyire szükség lenne

20-25 év múlva már nem lesz annyi víz Angliában, mint amennyire szükség lenne

Bárányhimlővel kórházba került a bárányhimlőoltás legnagyobb olasz kritikusa

Bárányhimlővel kórházba került a bárányhimlőoltás legnagyobb olasz kritikusa

"Mit szólna egy édes hármashoz?" - egy amerikai milliárdost is zaklatással vádolnak

"Mit szólna egy édes hármashoz?" - egy amerikai milliárdost is zaklatással vádolnak