Életképes szövetkezeti mozgalmat pusztítottak el és életképtelent indítottak útjára nyolcvan évvel ezelőtt. A startpisztolyt Rákosi Mátyás sütötte el 1948. augusztus 20-án.
„A beszolgáltatás hatalmas sikere felér egy népszavazással” – ezzel lelkesítette a magyar népet Rákosi Mátyás 1948. augusztus 20-án tartott ünnepi beszédében a kecskeméti Dózsa György téren összegyűlt 60 ezres tömeg és a rádió nyilvánossága előtt. A hatalmas siker titka az volt, hogy a gabonától már rögtön a cséplőgépnél megszabadították a hálás parasztokat, akik ezzel a sikerrel beszavazták magukat a termelőszövetkezetbe. Hiszen „A dolgozó parasztság a szövetkezés útját választja” – legalábbis e cím alatt közölte a Szabad Nép a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) főtitkárának beszédét.
Amit a „dolgozó parasztság” a maga választásáról akkor megtudott, azt még addig legnépszerűbb pártjának, a Kisgazdapártnak az elnöke, a földművelésügyi miniszter Dobi István sem tudta. Egy hónappal korábban Dobi azzal nyugtatta a gazdákat, hogy a kormány programja a kisemberek föld- és magántulajdonáról nem változott. „A szövetkezeti mozgalom csak arra irányul – állította –, hogy a parasztságot, önkéntes társulás révén, amely nem érinti a kisbirtok elvét, hathatósabb állami támogatásban részesíthessék.” Nem sokkal előbb a Kis Újságban leszögezte: „Ragaszkodunk a dolgozó parasztság magántulajdonához, ősi földjéhez, a kisiparos műhelyéhez, üzeméhez, a kiskereskedő boltjához, mert azoknak az a munkaeszköze... Ha ebben az országban olyan politika folyna, amely a parasztember véres verejtékkel áztatott földjét veszélyeztetné, mi ebben a politikában régen nem vennénk részt. Kijelenthetem, hogy ilyen veszély más pártok részéről sincs.”
Dobi ekkor még a holland példával népszerűsítette a szövetkezeti gondolatot. Ez a maguk birtokán gazdálkodók önkormányzó egyesülésein alapult, amelyek célja a versenyképesség és a tőkeerő növelése. Árutermelő, profitérdekelt gazdák alkották – olyanok, akiket akkor Magyarországon kuláknak neveztek és egyre brutálisabban üldöztek. Kecskeméten ellenük hirdette meg Rákosi a szövetkezetesítést, mondván, eljött az idő, hogy a parasztság válasszon a két út között. Az egyéni gazdálkodás útján a kulák, a zsírosparaszt erőfölénye érvényesül, a nagyhal megeszi a kishalat, a dolgozó paraszt tönkremegy. Csak a közös gazdálkodásra, a „falusi tervgazdálkodásra” épülő szövetkezet védheti meg a dolgozó parasztságot „a kulák nagygazdák elnyomásával és kiszipolyozásával szemben. (...) De csak akkor, ha vigyázunk, hogy a kulákok ne szivárogjanak be a szövetkezetbe.”
Miután a közös gazdálkodást a szocialista mezőgazdaság egyedüli formájának és az osztályharc legfontosabb eszközének tekintették, a szövetkezeti rendszer támadói a szocializmus ellenségeinek, az osztályellenség szekértolóinak minősültek. „Aki nem lép erre az útra, előbb vagy utóbb alulmarad, elhull a maga egyedülvalóságában” – szögezte le 1948 októberében a szövetkezetpolitikai fordulathoz gyorsan igazodó, a kampány decemberi kezdetét már kormányfőként üdvözlő Dobi István a Szabad Népben. Révai József pedig 1949 márciusában arról beszélt az MDP központi bizottsága előtt, hogy „a mezőgazdaság átállítását a szocialista fejlődés vágányára nem lehet rábízni a parasztságra”.
Az 1945-ös földosztás hosszú távon fenntarthatatlan viszonyokat hozott létre. A Kisgazdapárt elképzelése az volt, hogy az életképtelen kisbirtokokat életképes méretűvé növeljék, a föld nélküli mezőgazdasági munkások pedig az iparban helyezkedjenek el. Ezzel szemben a kommunisták koncepciója érvényesült, és azok kaptak földet, akiknek nem vagy alig volt. Sokan keveset. Így elsősorban az öt hold alatti vagy akörüli életképtelen birtokok száma nőtt a termelésre és tulajdonosaik eltartására alkalmas birtokok rovására, miközben a nagybirtokokkal együtt azok versenyképes, korszerűen vezetett része is eltűnt.
A szövetkezetek likvidálása 1948-ban milliókat érintett. Addig számos tej-, pince-, hitel-, takarék-, gabonaraktár- és egyéb szövetkezet működött az országban. Államosításakor a legnagyobbnak és a legrégebbinek, az 1898-ban alakult Hangya Országos Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetnek 770 ezer tagja volt. A népi szövetkezetek 200 ezres, a tejszövetkezetek 100 ezres, a parasztszövetkezetek 190 ezres taglétszámmal dolgoztak, amíg tehették. Ezek mind egy vagy több részfeladatra szerveződött, önkéntes szövetkezetek voltak, tagjaik megtartották földjüket és önállóságukat. Csak az együttesen 600 ezres taglétszámú földműves-szövetkezeteket hozták létre kötelező jelleggel ott, ahol nagyobb birtokokat osztottak szét, hogy a rajtuk lévő épületeket, istállókat, raktárakat, kastélyokat, kúriákat, gyárakat, malmokat, gépeket kezeljék. Ezek is elvesztették azonban a szövetkezeti jellegüket, amikor 1947 tavaszán beolvasztották őket a tagszövetkezetek önállóságát nagyrészt felszámoló állami intézménybe, a Magyar Országos Szövetkezeti Központba.
A parasztság terrorizálása 1951-től fokozódott, amikor elkezdték a megmaradt birtokosokat is belépésre kényszeríteni. Az egyéni gazdálkodókat olyan hatalmas adókkal és beszolgáltatási kötelezettségekkel terhelték meg, amelyeket lehetetlen volt teljesíteni. 1952-ben „a beszolgáltatás hatalmas sikere” után a parasztcsaládok kétharmadának nem maradt elég vetőmagja. Ezekben az években 400 ezer parasztot ítéltek el „közellátási bűntett” miatt vagy egyéb címen, és még sokkal többet fenyegettek meg, idézgettek be, vontak eljárás alá, vittek el büntetőszázadba katonának. Az adóhátralék, a csőd, a börtön elől csak a szövetkezetbe lehetett menekülni, vagy el a földtől.
A szocialista szövetkezetesítés első nagy hulláma 1953 közepéig, Sztálin haláláig, illetve Nagy Imre első miniszterelnökségéig tartott. Az eddig létrejött valamivel több mint ötezer szövetkezet mindössze az ország területének ötödét foglalta el. 1950 végéig leginkább azok csatlakoztak, akiknek nem jutott föld, vagy csak nagyon kevés. Ekkor földterületük 59 százalékát az állam adta át, vagyonuk kétharmada állami juttatásból származott.
Pető Iván és Szakács Sándor 1985-ben megjelent, A hazai gazdaság négy évtizedének története című monográfiájából tudható, hogy 1949 és 1953 között másfél millió hold szántót hagytak el, illetve „ajánlottak föl” az államnak, és 300 ezren fordítottak hátat a mezőgazdaságnak. Majdnem annyian, ahány szövetkezeti tag volt. A tagosításokkal négymillió katasztrális hold cserélt gazdát, több, mint amennyit 1945-ben kiosztottak. A tagosítás után fél évvel az elosztott földek harmadát hagyták műveletlenül a gazdák, akik a betagolt birtokaik helyett távolabbi és általában sokkal rosszabb földdarabokat kaptak. A mezőgazdaságból való eláramlás nyomán a parlagon hagyott „tartalék földek” területe 1952-ben a duplájára, 820 ezer katasztrális holdra nőtt.
Donáth Ferenc már 1977-ben megírta a Reform és forradalom című monográfiájában, hogy az ötvenes évek első felében az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek termésátlagai nem érték el az országost, különösen a nagyobb földbirtokkal bíró gazdák eredményeitől maradtak el, pedig sokkal több műtrágya- és gépi kapacitás állt a rendelkezésükre. Az egységnyi termékre jutó előállítási költség jóval magasabb volt a mezőgazdasági nagyüzemekben, mint a kisebbekben.
Tömegek hagyták ott a szövetkezeteket, 1953-ban és főleg 1956-ban. Az 1958–1961-es újabb szövetkezetesítési kampányban azonban már nem végeztek félmunkát. Szinte mindenkit behajtottak a rendszerbe, de azok legalább már a kisgazdákra épített, fenntartható háztáji gazdálkodással összekombinált szövetkezetek voltak.
A cikk eredetileg a HVG 2018/34. számában jelent meg.
Tizennégy százalékos hátrányból tizenöt százalékos előnyt épített a Tisza Párt a tavalyi EP-választások óta eltelt kerek egy évben. A Medián legfrissebb felmérése szerint többségbe került azok aránya, akik Magyar Péter pártjának győzelmére fogadnak 2026-ban a Fidesz felett.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A filozófus nem hiszi, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz.
Május vége óta többször is el kellett halasztani a misszió indítását.
A volt miniszter főtanácsadó lesz.
Az infektológus szerint nem kell rettegni.
Még nincsen felelőse az ügynek.
A lap személyiségi jogi pert indít.
